2006-ban még 9165, 2015-ben már csak 1781 diszlexiás gyermeket tartottak nyilván Magyarországon.

A Magyar Nemzet KSH-adatok alapján készült grafikonján különösen az utóbbi két évben látszik nagy mértékű zuhanás az olvasási és írási zavarokkal küzdő gyerekek számában. 2013-ban még 6789 diszlexiás esetet tartottak nyilván, a következő évben pedig már csak 2744-et. Eközben a diszkalkuliás (számolási zavarokkal küzdő gyerekek) száma a 2006-os 670-ről 2014-re 74-re csökkent, majd 2015-ben 148-ra korrigált.

Úgy tűnik, hogy a számok csak papíron csökkentek ilyen látványosan, Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektan-pszichológus, az MTA munkatársa legalábbis úgy tapasztalta, hogy nincs kevesebb diszlexiás gyerek. Mint a lapnak elmondta, arról lehet szó, hogy a KSH adatai nem valós előfordulásokat, hanem diagnózisokat jelezhetnek, és ez hamis képet ad az érintettek számáról. Hozzá például egyre többen fordulnak tanulási zavarokkal.

Bár a diszlexia kialakulása teljesen független az intelligenciától, a magyar felsőoktatásban van olyan egyetem, amely kizárja a diszlexiás diákokat a képzésből. Máshol viszont pluszpontot ér a diszlexia.

A szakember szerint azonban sem negatív, sem pozitív diszkriminációra lenne szükség, hanem akadálymentes oktatásba, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy aki igényli, vizsgázhasson írás helyett szóban, vagy több időt kapjon bizonyos irományok elkészítésére.

A 21. századi oktatásnak a természetes sokféleség megjelenéséhez kellene igazodnia és támogatás nyújtania. Ennek eléréséhez viszont pontos adatokra lenne szükség a gyerekek képességeiről és igényeiről, nem pedig arra, hogy változtatható kategóriák alapján vonjunk le következtetéseket.