Lövöldözés volt Svédország török konzulátusa előtt
Egy mentális problémákkal küzdő ember fegyverrel támadt a diplomatákra.
Egy mentális problémákkal küzdő ember fegyverrel támadt a diplomatákra.
MTI
Az ellenzék kezdeményezte a nyári szünet ellenére az ülést, de könnyen lehet, hogy csak ők lesznek bent egyedül, a Fidesz-KDNP pedig bojkottál: 2010 óta 16 alkalomból 16-szor így tettek.
unknown
A Házbizottság csütörtöki ülésére Kövér László fideszes házelnök olyan előterjesztést nyújtott be, amely az ellenzék 49 képviselője kezdeményezésének megfelelően július 31-ére, hétfőre hívná össze a parlament rendkívüli ülését. Ezen többek között a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásáról is szavaznának, de aligha fognak, mivel a kormánypártok várhatóan bojkottálják majd az ülést.
A „szuverén” magyar kormány továbbra is a törökök nyomában liheg, amikor Svédország NATO-csatlakozásáról van szó. Tusványoson a hétvégén Orbán újra a békéről beszél, miközben Németh Zsolt szerint szoros stratégiai partnerséget kellene építeni Ukrajnával.
A stockholmi Korán-égetés volt a kiváltó ok.
MTI
Hat ellenzéki párt képviselői nevében benyújtotta kezdeményezését a Momentum a rendkívüli parlamenti ülésre, amelyen Svédország NATO-csatlakozásáról szavaznának, és még másik öt témát is napirendre vennének. Ülés biztosan lesz, de várhatóan sikertelen, mivel a kormánypártok ősszel tervezik csak a ratifikálást, így bojkottálhatják az ellenzék által összehívott ülést – 2010 óta ez lenne a tizenhetedik ilyen alkalom.
A lap bécsi tudósítója szerint a magyar kormánynak rendkívül kínos, hogy az általuk a svéd NATO-csatlakozás ügyében támogatott Törökország egyik pillanatról a másikra ment bele, hogy elfogadja a csatlakozást. Orbánnak ugyan feltett vágya, hogy komolyan vegyék Európában biztonságpolitikai szereplőként, de az ilyen ügyek nem tesznek jót a megítélésének.
hvg360
A fideszes Németh Zsolt az Inforádiónak sikerként értékelte, hogy Svédország is a NATO tagja lehet. Ugyanakkor az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke az interjúban gyakorlatilag elismerte, hogy az Orbán-kormány mindvégig a török rezsimhez igazodott, Erdogannak akart segíteni.
hvg.hu
A törökök is csak ősszel fognak szavazni a svédek csatlakozásáról, a Momentum azonban már összehívott egy rendkívüli ülést.
hvg.hu
Az amerikai elnök azt várja, hogy az ukrán ellentámadás tárgyalásra kényszeríti Oroszországot.
MTI
A török elnök a vilniusi NATO-csúcs végén úgy fogalmazott, hogy azt szeretnék, ha minél hamarabb lezárulna ez a folyamat.
MTI
Az EU új migrációs politikájának érvényesítését Magyarország és Lengyelország blokkolja, de a tagállamok saját hatáskörben próbálnak felkészülni a menekülthullámokra. A folyamatosan érkező bevándorlókat új integrációs programmal és a szegénynegyedek felszámolásával segítik a svéd hatóságok. A beilleszkedés támogatására a németek, franciák és a görögök is keresik a hatékony megoldásokat.
A Momentum által a svéd NATO-bővítés megszavazását célzó rendkívüli parlamenti ülésre tett javaslat akár sikeres is lehetne. A Fidesz-KDNP szokásos bojkottja most nehezen lenne indokolható, hiszen a törökök zöld jelzése után már Orbánnak sem érdeke az időhúzás. Más kérdés, hogy a Fidesz nem akarná annak látszatát, hogy a 135 bátor kormánypárti egy év sunnyogás után az ellenzék „füttyentésére” ugrik.
A svédek felvétele a vilniusi NATO-csúcs sikere. Mit kapnak a törökök, amiért belementek? És mikor dönt a magyar parlament? Az USA felülvizsgálhatja viszonyát Izraelhez. Az osztrák kancellár koalíciót kötne a szélsőjobboldali Szabadságpárttal, de csak ha annak más lesz a vezetője. Válogatás a világsajtó írásaiból.
hvg360
A párt szerint a katonai szövetség bővítése alapvető nemzeti érdek, hiszen minél erősebb a NATO, annál nagyobb biztonságban vannak a magyarok.
hvg.hu
Nem mehetnek még szabadságra a miniszterek, mivel Orbán Viktor többnapos, kihelyezett kormányülést tervez tartani a vilniusi NATO-csúcsról hazatérve. Téma lesz Svédország NATO-csatlakozásának egy éve halogatott megszavazása, és az ukrajnai háború is.
hvg.hu
Erdoğan török elnök némiképp váratlanul bejelentette, hogy Törökország immár beengedné a svédeket a katonai szövetségbe, ráadásul a hírek szerint nem is akar késlekedni a hivatalos döntéssel a török parlament. Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány is gyorsan kell hogy lépjen, ha tartani akarja az ígéretét, hogy nem mi leszünk az utolsók a ratifikálással. Ráadásul úgy tűnik, nincs is azonnal elővehető, kész tervünk a továbbiakra. A svéd, a török és az amerikai motivációkat elég jól látni a történetben, de hogy Magyarország számára a késleltetésnek mi értelme volt azon túl, hogy Erdoğannak tett egy szívességet Orbán Viktor, az egyelőre nagy kérdés.
A kormány és a Fidesz-frakció is kezdeményezhetné rendkívüli parlamenti ülés összehívását a svéd NATO-csatlakozás ratifikálására, de még kivárnak. Németh Zsolt, a Külügyi bizottság fideszes elnöke a hvg.hu-nak azt mondta, nem tud ilyen tervről, de Vilniusban ma biztosan egyeztet Orbán Viktor és Erdogan török elnök. Már Novák Katalin is a döntést sürgette a miniszterelnöknél.
Marko Mihkelson csak udvariasan érdeklődik.
hvg.hu
Szijjártó Péter azután szólalt meg, hogy a katonai szövetség vezetője hétfőn közölte, Törökország is támogatja a svéd csatlakozást.
hvg.hu