Alaposan megvadították a Lamborghini Urust
Itt a megoldás azok számára, akik esetleg túl visszafogottnak találják a Lamborghini divatterepjárójának külsejét.
Itt a megoldás azok számára, akik esetleg túl visszafogottnak találják a Lamborghini divatterepjárójának külsejét.
Sokat kellett várnunk rá, most azonban már itthon is elérhető a japán gyártó akár 500 kilométeres hatótávú újdonsága.
A Highlander csúcsmodelljét mostantól egy új benzines erőforrás mozgatja.
Az autóért kifizetett komoly summát 100 százalékban jótékonysági célokra fordítják.
A 3,3 literes és akár 550 Nm-es nyomatékra képes "csodamotor" fogyasztása 5 literes magasságában alakul.
A két turbóval megfújt V8-as benzinmotorban a szakemberek találták még 160 eddig szunnyadó lóerőt.
A kompresszorral megfújt hatalmas V8-as benzinpusztító teljesítménye alig marad el a 700 lóerőtől.
A Stellantis francia prémiummárkája elérkezettnek látta az időt az 5 éve debütált szabadidő-autó ráncainak felvarrására.
Megérkezett a Citroën C4 nagytestvére, a tisztán elektromos változatban is készülő C4 X.
Feltűnt a színen a Qashqai harmadik generációjának vadonatúj hibrid verziója.
Akadhatnak olyanok, akik nem érik be 625 lóerővel egy X5-ösben, őket szolgálja most ki a Manhart.
A GLS két turbóval megspékelt 4 literes V8-as motorjában találtak még néhány eddig szunnyadó lóerőt.
A japán gyártó szabadidő-autója nem meglepő módon hatékony hibrid hajtáslánccal áll csatasorba.
Kicsit négyajtós kupé, kicsit sportkombi és kicsit szabadidő-autó a francia gyártó legfrissebb újdonsága.
Nem meglepő módon a brit sportmárka első crossovere tisztán elektromos hajtású lesz.
Immár hazánkban is rendelhető a bajor márka legnagyobb SUV modelljének felfrissített új változata.
A hegyomlásnyi méretű brit luxusterepjáró bőven 4 másodperc alatt katapultál 0-ról 100 km/h-ra.
A mostaninál jóval nagyobb hatótávolságot egy újfajta akkumulátor teszi lehetővé.
Az Escalade-be egy akár a jelenleginél kétszer nagyobb hengerszámú erőforrás is kerülhetett volna.
A Toyota prémium márkájától érkezett két szabadidő-autó közös vonása a zöld rendszám, ettől függetlenül "személyükben" két egymástól igencsak eltérő karakterhez van szerencsénk.