Fogyasztóvédelem: román epret akartak eladni lajosmizseinek
A fogyasztóvédelmi hatóság szerencsére leírta, hogy lehet felismerni a romániai szamócát.
A fogyasztóvédelmi hatóság szerencsére leírta, hogy lehet felismerni a romániai szamócát.
A Nébih szerint a nagyobb vásárcsarnokokban kezd kiszorulni a hazai őstermelői áru.
Többe kerülnek a hazai idénygyümölcsök, mint tavaly, és a következő időszakban sem várható nagy áresés. De mi a drágulás oka? És legalább a dinnye olcsó lesz? Szakértővel eredtünk a drágulás okainak nyomába, és le is teszteltük, megéri-e a drágábbat venni.
Kiskunmajsa körül tonnaszámra érik a szamóca, a munkások viszont hét határon túl szedik inkább, óránként tíz euróért. Pont ráértünk segíteni a hetven fölötti asszonyoknak, akik itt maradtak, és még élvezik is. Kemény munka, de a gazda, Zádori Zsolt dolga a legnehezebb. Nem a mesés profit, hanem romantika, hagyomány és szeretet táplálja az eperföldet. Publicistánk, Tóta W. Árpád országjárásának első megállója ez.
A következő két hétben lehet a legolcsóbb a gyümölcs kilója.
Magyarországon az idén várhatóan mintegy 30 százalékkal kevesebb szamóca terem a fagyok okozta károk miatt – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A magyar, így a már most is kapható fűtött fóliás eper piaci kedveltségével élnek vissza azok a kereskedők, akik a külföldi gyümölcsöt magyar eredetűként tüntetik fel és hozzák forgalomba. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) szerint mindez zavarokat okozott a piacon és a vásárlók között.
Becsapják a fogyasztókat azok az árusok, akik a spanyol, az olasz, vagy más mediterrán területről érkezett földiepret hazaiként árulják. A hazai szamóca szezonja csak májusban kezdődik, így aki most vásárol magyar feliratú gyümölcsöt, az biztos, hogy nem hazai termékhez jut - figyelmeztet a Vidékfejlesztési Minisztérium. A hvg.hu-nak viszont a termelők azt jelezték, mégis van már hazai eper.
Hivatalosan persze szamócatermesztőknek hívják magukat.
A HVG és a hvg.hu publicistája, Tóta W. Árpád országjárásra indult, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen a hazai mikrogazdasági klímáról. Kipróbálja, milyen lángost vagy hekket sütni a Balatonnál, miből él egy fröccsöntő, nehéz-e a meló egy struccfarmon. Mindenekelőtt azonban a szamócafrontot térképezte fel. A sorozat pénteki premierje előtt ez egy kis ízelítő az első helyszínről, Kiskunmajsa környékéről.
Rossz hír: drágább lesz, mint az elmúlt években.
Jelentős kárt tett a szabadföldi ültetvényekben az áprilisi fagy, országos szinten a kár 30 százalékosra becsülhető – írja a Magyar Idők.
Almát, körtét, még barackot, vagy szilvát is el tudunk képzelni éretlenül, félig éretten feldolgozva valamilyen ételbe, s hallottunk már olyanokról, akik el is rágcsálják az ilyesmit. De ugyan mit kezdenénk egy rakás éretlen szamócával, eperrel?
A korábban jelzettnél két héttel később ért össze a fóliasátras és a szabadföldi szamóca, vagyis a földieper termesztése, így egyszerre nagyobb mennyiség került a piacra, letörve az árakat – írta pénteki számában a Napi Gazdaság. A Magyar Nemzet arról ír, hogy fokozottan ellenőrzik az utak mentén epret árulókat.