Péntektől bünteti Putyint az EU
Hatályba lépnek péntektől a gazdasági szankciók Oroszországgal szemben.
Hatályba lépnek péntektől a gazdasági szankciók Oroszországgal szemben.
Bár a földgáz és a kőolaj importjának leállítását nem lépte meg az Európai Unió, mert azzal maguk alatt is vágnák a fát, még így is az orosz gazdaság húsába vágó szankciókról döntöttek kedden a tagállamok. A zömmel a pénzügyi, illetve energetikai szektort érintő korlátozások már komolyan fájhatnak majd az oroszoknak. Cserébe viszont az EU, illetve a Nyugat is hasonló arányú viszontlépésekre számíthat. Magyarországon a paksi bővítés egyelőre nem lehet veszélyben, ám a gépeket, járműveket, gyógyszereket gyártó cégeknek, és élelmiszer-ipari vállalatoknak lehet félnivalójuk. Minden ráadásul attól is függ, meddig maradnak a szankciók, és hogy később még bővítik-e azok körét.
Angela Merkel német kancellár üdvözölte az Oroszországgal szemben bevezetendő új szankciókról hozott keddi brüsszeli döntést, elkerülhetetlennek nevezte a gazdasági büntetőintézkedéseket és jelezte, hogy az Európai Unió szükség esetén további lépéseket tehet.
A Financial Times tudósítása szerint az EU 28 nagykövete kedd délután egy maratoni tárgyalás után megállapodott abban, hogy milyen szankciókat vezetnek be Oroszország ellen az ukrán válság és a maláj gép lelövése miatt kialakult helyzet következtében.
Negyedéves jelentésében bevételi adatainak javulásáról számolt be a nagy-britanniai BP olajipari cég, de kiemelte, hogy további nemzetközi szankciók kedvezőtlenül érinthetik oroszországi befektetéseit.
Az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország döntött újabb büntetőintézkedésekről Oroszország ellen. Sajnálattal vették tudomásul, hogy Moszkva nem gyakorol nyomást a kelet-ukrajnai szakadárokra, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz.
Japán szigorúbb szankciókat léptet életbe Oroszország ellen: bankszámlákat fagyasztanak be, importtilalmat léptetnek életbe.
Az atomerőmű bővítéséért felelős kormánybiztos szerint Paks 2 előkészítését egyelőre nem befolyásolják az Oroszország elleni szankciók.
Veszélyeztetik az együttműködést a biztonsági kérdésekben az Európai Unió Moszkva ellen elrendelt szankciói - hangoztatta szombati közleményében az orosz külügyminisztérium.
Alekszandra Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Mihail Fradkov, a külső hírszerzés vezetője és Ramzan Kadirov csecsen elnök, illetve még egy tucat moszkvai és kelet-ukrajnai szakadár vezető, továbbá 18 intézmény és vállalat szerepel az Európai Unió legújabb szankciós listáján, amely szombatra virradóra jelent meg az EU hivatalos lapjában.
A tegnap belengetett uniós szankciókra válaszul Oroszország arra készül, hogy büntetőintézkedésekkel sújtja a náluk működő nyugati cégeket.
Csütörtökön újabb szankciókat jelzett Oroszország számára az Európai Unió. A bejelentett, vagy tervbe vett szankciók jelentős részben az orosz pénzügyi rendszert érintenék, de az energiaszektor és az uniós fegyverexport tilalma is bekerülhet a körbe. A határozott szankciók keményen Oroszország húsába vágnak, ám a létfontosságú területekhez nem nyúlt igazán komolyan az EU.
Kiszivárgott egy uniós dokumentum, melyben az Európai Bizottság felvázolja, hogy milyen különböző szankciókat lehetne még életbe léptetni Oroszország ellen. A legdurvább esetben a földgáz és kőolaj uniós importjának leállítása is szóba jöhet. Ha a komolyabb opciók közül válogat az EU, akkor az akár több száz milliárd dolláros lyukat is üthetne az orosz büdzsén. Az orosz földgáz importja ugyanakkor sokkolná az európai gazdaságot.
A brit kormány közlése szerint orosz oligarchák elkezdték vagyonuk egy részének kimentését Londonból, miután kedden az Európai Unió külügyminiszterei egy olyan lista összeállítását rendelték el, amelyeken az orosz kormányhoz közeli emberek szerepelnének, akikkel szemben szankciókat kellene életbe léptetni. Az Oroszországgal szembeni nyugati fellépés a Malaysia Airlines MH17-es járatának Kelet-Ukrajna felett történő lelövése után vált erősebbé.
Kanada a maláj gép ukrajnai lelövéséért Oroszországot okolja, emiatt további, pontosan nem részletezett szankciókat léptetnek életbe. Az Európai Unió is készül a szigorúbb szankciókra. sőt Románia is szankciókat sürget.
Moszkva nem tett lépéseket az ukrán válság enyhítésére, az Oroszország ellen újonnan elfogadott amerikai büntetőintézkedések pedig azt a célt szolgálják, hogy egyértelművé váljon, következményei vannak Vlagyimir Putyin orosz elnök agressziójának – mondta az amerikai elnök.
Az Egyesült Államok szerdán tovább szigorított Oroszország elleni szankcióin az ukrajnai konfliktus miatt, bár hagyott még lehetőségeket későbbi büntetésekre is. Az Európai Unió szintén kibővíti a vállalatok, jogi személyek körét, amelyek büntetőintézkedésekkel sújthatók az ukrán válság miatt – derült ki az állam-, illetve kormányfők rendkívüli csúcstalálkozóján szerda éjjel elfogadott zárónyilatkozatból.
Az EU márciusban sújtotta szankciókkal a hatalmától megfosztott korábbi ukrán vezetői garnitúrát, Viktor Janukovics leváltott ukrán elnök és társai pedig panaszt tettek emiat az Európai Bizottságnál.
Az orosz kormánynak be kell szüntetnie a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok fegyverrel való ellátását, és fel kell szólítania a lázadókat, hogy tegyék le a fegyvert – ezt várja az amerikai külügy. Egyelőre lezárták az újabb szankciók előkészítését, de bármikor újrakezdik. Az első orosz gesztusok ellenére nem kizárt, hogy az Európai Unió is újabb szankciókat vezet be.
Arszen Avakov belügyminiszter hétfőn hadat üzent a szakadároknak. Szerinte a május 25-i elnökválasztás idejére provokációk készülnek, de a rendőrség kész útjukat állni.