Hazárdjáték: szociális kártya Monokon
Törvénysértő módon vezeti be szeptembertől a szociális kártyát Monok önkormányzata, miközben az elfogadói hálózat kialakítása is kezdeti stádiumban van.
Törvénysértő módon vezeti be szeptembertől a szociális kártyát Monok önkormányzata, miközben az elfogadói hálózat kialakítása is kezdeti stádiumban van.
Miskolc lakossága húsz év alatt 15 százalékkal csökkent. A tehetősebbek a fővárosba meg Dunántúlra mentek. A szegényebbek a környező falvakba, de így is van belőlük elég. Az ország egykor második legnagyobb városa, a nehézipar hajdani fellegvára nem tud mit kezdeni azokkal, akiknek szüleit nem oly régen magához vonzotta.
Két évtizeddel a rendszerváltás után Somogy számít Nyugat-Magyarország legszegényebb térségének, a megye számos mutatója alapján voltaképpen egy darab „Alföld” a Dunántúl térképén.
A tartós, valamint a fiatalkori munkanélküliség növekedésére is számítani kell az elkövetkező hónapokban az Európai Unióban, és a jelenség nyomán sok tagországban a szegénység fokozódása is várható - derül ki az Európai Bizottság friss munkaügyi figyelőjéből.
A becslések szerint a gyermekek mintegy 20 százaléka szegénységben él Magyarországon - mondta Darvas Ágnes, a téma szakértője a Legyen jobb a gyermekeknek! című konferencián szerdán Nyíregyházán.
A globális gazdasági válság humanitárius katasztrófát idéz elő a fejlődő világban, a szegénység drámai méretekben fog növekedni - tartalmazza a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank vasárnap elfogadott közös közleménye.
Európában és Közép-Ázsiában ennyien juthatnak koldusbotra, vagy kerülhetnek nehéz helyzetbe a gazdasági válság következtében – áll a Világbank hírlevelében.
Két és fél millió fővel, csaknem negyvenmillióra emelkedett tavaly a szegények száma az Egyesült Államokban a gazdaságot sújtó recesszió hatására - adta hírül csütörtökön közzétett jelentésében a washingtoni népszámlálási hivatal.