#szellemváros

Felzabálta a növényzet a Sanghaj melletti halászfalut
 

Felzabálta a növényzet a Sanghaj melletti halászfalut

A világ legnagyobb teherkikötőjétől nem messze fekvő, egykor békés sziget lakóit beszippantotta a nagyvilág. Hátrahagyott házaik most a világ egyik legmenőbb turistalátványosságának számítanak. A szigetcsoporthoz ráadásul a Föld leghosszabb hídja vezet.

hvg.hu hvg.hu




Szellemváros Törökbálint határában - Nagyítás-fotógaléria
 

Szellemváros Törökbálint határában - Nagyítás-fotógaléria

Az egymilliárd euró tervezett költségű beruházásból csak az első ütem egy része, az alapinfrastruktúra és az épületek szerkezete készült el, amikor a finanszírozó kiszállt a projektből. A sajtóban leginkább szellemvárosként emlegetett beruházásban az alvállalkozó cégeknek több mint kétmilliárd forintja ragadt bent: a betontorzó nemcsak a hitelező bank pénzét, de építőipari vállalkozások milliárdjait is maga alá temette. A HVG 2012. május 4-i számában foglalkozott részletesen az építkezéssel.

Fülöp Máté (szerkesztő) Fülöp Máté (szerkesztő)

Megjelent az élet a kínai szellemvárosokban
 

Megjelent az élet a kínai szellemvárosokban

A korábbi feltételezésekkel ellentétben mutatkozik vásárlói érdeklődés az évekig üresen álló kínai szellemvárosok iránt, amelyek az ország középső és keleti vidékein akár teljesen be is népesülhetnek, sikerük máshol viszont továbbra is kétséges.

MTI MTI

Nem építik tovább a furcsa szellemvárost Kínában - videó
 

Nem építik tovább a furcsa szellemvárost Kínában - videó

Befagyasztják három évre az építkezéseket a hitelproblémákkal küszködő kínai Ordosz városban. A belső-mongóliai szénbányászat központjának szánt településen legalább 2017-ig nem engedélyeznek új építkezéseket a Cajhszin pénzügyi és gazdasági magazin értesülése szerint.

MTI MTI

 

"Szellemkerületek" alakulhatnak ki Londonban

Londont sok befektető afféle biztos menedéknek tartja a turbulens világgazdasági történések közepette, és nincs ez másként a város ingatlanpiacával is. Most azonban attól tartani, hogy tengerentúli befektetők felvásárolják az ingatlanokat, melyeket azután üresen hagynak, így a városban "szellemkerületek" alakulhatnak ki.

hvg.hu hvg.hu

Szellemvárosok Kínában: rosszabb, mint gondolták?
 

Szellemvárosok Kínában: rosszabb, mint gondolták?

A kínai urbanizációs törekvések azt eredményezték, hogy "szellemvárosok" alakultak ki szerte az országban, milliós városok konganak az ürességtől. A jelenségre két éve figyelt fel először a nyugati média, egy ausztrál újságíró újra bejárta az akkor érintett helyeket és szinte nem változott semmi.

hvg.hu hvg.hu

Hihetetlen videó a kínai szellemvárosokról
 

Hihetetlen videó a kínai szellemvárosokról

Kína a világ második gazdaságáva vált, ám a gyors gazdasági fejlődés eredményeképpen olyan ingatlanpiaci lufi keletkezett, mely a legnagyobb lehet a történelem során. A CBS amerikai tévécsatorna hihetetlen képsorokkal mutatja be a kialakult helyzetet.

hvg.hu hvg.hu

Most akkor mégiscsak szellemváros a Google+?
 

Most akkor mégiscsak szellemváros a Google+?

Szinte a megszületésétől kezdve viták kereszttüzében áll a Google közösségi oldala, amelyet mindenki a nagy riválisokhoz hasonlít. S bár a keresőóriás derekasan kivédi a támadásokat, a munícióból – úgy tűnik – nem fogynak ki a túloldalon.

hvg.hu hvg.hu




Megnyitották az 1943 óta lezárt brit szellemfalut
 

Megnyitották az 1943 óta lezárt brit szellemfalut

Megnyitották a civilek előtt szilveszterkor azt a nagy-britanniai szellemfalut, amelyből még 1943-ban költöztették ki a lakókat - tette közzé a Daily Mail, amely fotósorozatot is közöl az év nagy részében a külvilág elől elzárt faluról. A települést egyébként a honvédelmi minisztérium használja, itt képzik ki a katonákat.

hvg.hu hvg.hu

Szellemváros lett Detroit
 

Szellemváros lett Detroit

Detroit nemcsak kezdeti sikereit, hanem a több mint 50 éve tartó agóniáját is az autógyártásának köszönheti. A tartós munkanélküliség és az elszegényedés miatt az emberek 1967 júliusában utcai harcok útján próbálták bajaikat kifejezni. A nincstelenséget jól szemlélteti az a tény is, hogy míg 1950-ben 1,8 millió ember élt a városban, addig tavaly már csak 910 ezer fő.

hvg.hu hvg.hu

Náci munkásoknak épült a világ legnagyobb fürdővárosa
 

Náci munkásoknak épült a világ legnagyobb fürdővárosa

A csaknem 5 kilométer hosszú "rügeni kolosszus" 20 ezer német munkás gondtalan nyaralását biztosította. A mediterrán országokba innen induló luxushajókon söröző náci melósokat irigyelték fél Európa kétkezi iparosai. Az egykor 11 ezer szobás üdülőváros ma szellemváros - olvasható a Falanszter blogon.

hvg.hu hvg.hu


Csernobil: egészségügyi következmények, bibliai jóslatok és biznisz
 

Csernobil: egészségügyi következmények, bibliai jóslatok és biznisz

Huszonhárom évvel ezelőtt, április 26-án egy ezer méter magas lángoszlop miatt korábban virradt Csernobilban. Az ukrán kisváros neve azóta fogalommá vált, megtanítva a világot, hogy van mitől félni. Az addig soha nem tapasztalt sugárterhelés egészségügyi, illetve kulturális hatásait vettük számba.

unknown unknown