Túl sok tárgyat tanítanak magyarul a szlovák oktatási miniszter szerint
A pozsonyi oktatásügyi miniszter szerint túl sok tantárgyat tanítanak a szlovákiai magyar iskolákban magyarul, és ezért a gyerekek nem tanulnak meg jól szlovákul.
A pozsonyi oktatásügyi miniszter szerint túl sok tantárgyat tanítanak a szlovákiai magyar iskolákban magyarul, és ezért a gyerekek nem tanulnak meg jól szlovákul.
MTI
A Sme című pozsonyi liberális napilap szerdán védelmébe vette a zoboralji Kalász falu magyar színjátszó csoportját, amely a szlovák kulturális tárca ellenőrzésének célpontja lett, mert műsorfüzetével állítólag megsértette az államnyelvtörvényt.
MTI
Összesen egymilliárd euróval több uniós forráshoz juthat Csehország, Lengyelország és Szlovákia a következő három évben az eddig tervezettnél, mert gazdaságuk a 2007-2009-es időszakban kiugróan jól teljesített - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.
MTI
Szlovákiában minimálisan csökkent a munkanélküliség márciusban a várt növekedés helyett - közölte a szlovák munkaügyi hivatal.
MTI
Korrupciógyanús ügyekbe keveredett a szlovák korrupcióellenes hivatal. Néhány tisztviselőjét azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzeket fogadtak el, illetve visszaéltek helyzetükkel.
MTI
Egy szlovák-magyar megértési alap létrehozását javasolja a Híd nevű szlovákiai polgári párt.
MTI
A Zoboralján vizsgálódik a szlovák "nyelvrendőrség", mert a Csemadok kalászi színjátszó csoportja műsorfüzetével állítólag megsértette az államnyelvtörvényt.
MTI
Szlovákia volt budapesti nagykövete szerint a kettős állampolgárság normális európai jogszabály, amitől nem kell félni. Az egykori diplomata úgy véli, hogy Orbán Viktor nem nacionalista, és személyében Robert Fico szlovák kormányfő rendkívüli ellenfelet kapott.
MTI
Szlovákia el fogja utasítani a kisebbségi magyarok kettős állampolgárságát - állítja Dusan Caplovic, a kisebbségi ügyekért felelős szlovák kormányfő-helyettes abban az interjúban, amelyet a Hospodárské Noviny című pozsonyi gazdasági lap közölt kedden.
MTI
Orbán Viktor erős hatalma nagy problémát jelent Szlovákia számára - írja a Pravda című független szlovák napilap kedden. Úgy véli, hogy Szlovákiának ezzel összefüggésben háromféle problémával kell megküzdenie.
MTI
Ivan Gasparovic szerint Szlovákia készen áll arra, hogy "tisztességes és őszinte párbeszédet" folytasson a választások eredménye alapján felálló új magyar kormánnyal.
MTI
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerint a magyarországi választás eredménye rossz hír Szlovákia számára, és újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarországon erősödik a radikalizmus.
MTI
A korrupciós botrányok és a rossz gazdaságirányítás is erősítette a Jobbikot a magyarországi választások előtt – számoltak be külföldi gazdasági lapok a hazai parlamenti választások eredményeiről.
MTI
MTI
hvg.hu
A Mercedeséhez hasonló nagyságrendű új beruházás jöhet idén Magyarországra - jelentette be az ITD Hungary vezérigazgatója pénteken. Ismeretes, hogy a német autóipari konszern 800 millió eurót hoz Magyarországra, Kecskeméten épít új gyárat. Kilián Csaba ITDH-vezér azon a sajtótájékoztatón jelentette be az új beruházás lehetőségét, amelyen amúgy egy már konkretizálódott 11 millió eurós új dél-koreai befektetésről esett szó.
Szegő Iván Miklós
A Szlovákiában őshonos nemzeti kisebbségek önkormányzatainak létrehozását, valamint a kisebbségeket érintő ügyekben a parlamenti leszavazás betiltását javasolja a Híd nevű szlovákiai párt.
MTI
Kommandósokkal oldaná meg a romakérdést Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Párt (SNS).
MTI
A szlovák nyelv oktatásával a szlovákiai kisebbségi iskolákban nem a politikusoknak és a politikai pártoknak, hanem a szakértőknek kellene foglalkozniuk – állítja a Magyar Koalíció Pártja (MKP).
MTI
A szlovák külügyminisztérium szerdán nyilatkozatban adott hangot aggodalmának amiatt, hogy a magyarországi választási kampány során az utóbbi időben a Jobbik képviselői megkérdőjelezik Európa második világháború utáni elrendezését, a határok sérthetetlenségét, a szomszédos országok területi épségét.
MTI
A hűséges választók megjutalmazása, a politikai korrupció és a magyarfóbia az oka annak, hogy csak északon épülnek autópályák és gyorsforgalmi utak Szlovákiában – véli az Új Szó című pozsonyi napilap keddi vezércikkének szerzője.
MTI
A szlovák államfő nem írta alá és újratárgyalásra visszaadta a parlamentnek a közelmúltban elfogadott hazafiassági törvényt.
MTI