A Die Presse a szlovák hazafiassági törvényről
Phenjan a Duna mentén címmel közölt kommentárt a Die Presse című osztrák napilap pénteken a szlovák parlamentben elfogadott hazafiassági törvényről, a sztálinista Észak-Koreára utalva.
Phenjan a Duna mentén címmel közölt kommentárt a Die Presse című osztrák napilap pénteken a szlovák parlamentben elfogadott hazafiassági törvényről, a sztálinista Észak-Koreára utalva.
MTI
Különleges fény- és hangjelenséget észleltek vasárnap éjjel Szlovákiában Kassától egészen Poltárig - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.
MTI
Finnország szerezte meg a bronzérmet a vancouveri téli olimpia férfi jégkorongtornáján szombaton, miután 5-3-ra nyert Szlovákia ellen.
MTI
MTI
hvg.hu
Kanada magabiztosan vezetett Szlovákia ellen az olimpiai elődöntőben. Szomszédaink még lőni is alig lőttek az első két harmadban a kanadai kapura, ám két gólt begyötörtek a harmadikban. Így hirtelen szorossá vált a meccs, és az utolsó pillanatban a kanadai kapus, Luongo óriási mentésére volt szükség az előny megőrzéséhez. Így Kanada jutott a döntőbe, ahol az USA-val mérkőzhet meg.
hvg.hu
A szlovák-magyar politikai problémák megoldásához jobban meg kell ismernie egymást a két országnak – a társadalomnak és a politikai elitnek egyaránt. Erről beszélgettek a Társadalomtudományi Társaság rendezte vitafórumon a Terra Recognita Alapítvány történészei és egy szlovákiai magyar politikai szakértő.
Szegő Iván Miklós
Hihetetlen a győzelem - nyilatkozta a szlovák csapat több tagja is a pozsonyi újságoknak, miután északi szomszédaink kiverték az olimpiai jégkorongtornán Svédország együttesét. Szlovák csapat még sosem jutott olimpiai elődöntőbe jégkorongban - ezt emeli ki elsősorban a pozsonyi sajtó.
hvg.hu
Valószínűleg játszhat a Kanada válogatottjával vívandó olimpiai elődöntőben Lubos Bartecko szlovák jégkorongozó, aki a norvégok ellen kedden szenvedett agyrázkódást és vállsérülést.
MTI
A szlovák jégkorongválogatott pillanatok alatt két góllal húzott el az olimpia negyeddöntőjében. A svédek szintén kettővel válaszoltak, majd az ötödik gólt megint a szlovákok lőtték. A harmadik harmadban gyors gólváltás után 4:3-ra módosult az eredmény, ami már nem változott. Így a szlovákok jutottak a legjobb négy közé, kiverve az olimpiai bajnok svédeket.
hvg.hu
Nem játszhat a svédek elleni olimpiai negyeddöntőben Lubos Bartecko, aki a norvégok elleni, keddi mérkőzésen szenvedett sérülést - tudatta Jan Filc, a szlovák jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya a 4-3-as sikerrel zárult találkozó után.
MTI
Iszonyatos - bár valószínűleg nem szándékos - szabálytalanságot követett el a norvég Ole-Kristian Tollefsen a szlovák-norvég negyeddöntőben, a téli olimpia jégkorongtornáján. Könyökkel úgy ütötte meg a szlovák Barteckót, hogy az összesett, és beütötte a fejét a jégbe. A meccset végül a szlovákok nyerték 4:3-ra, így ők jutottak tovább.
hvg.hu
A magyar választókat is meg akarja szólítani a Szabadág és Szolidaritás (SaS) nevű új szlovák párt, de speciális kisebbségi programja nincs, sőt a párt választási kampányában egyáltalán nem lesz a magyaroknak szánt téma - állítja Somogyi Szilárd, a SaS 12 tagú országos tanácsának tagja az Új Szó című pozsonyi magyar napilapban csütörtökön közölt interjúban.
MTI
Szlovákiában már jelentkezhetnek az érettségizők az egyetemekre és főiskolákra. A szlovák gazdaságnak főleg műszaki végzettségűekre lenne szüksége, de az ipar elvárásait nem követi a felsőoktatás - írja az Új Szó című pozsonyi napilap szerdai számában.
MTI
Márciusban kezdődik az új 16 kilométeres gyorsforgalmi út (R4) építése a kelet-szlovákiai Kassától a magyar határig - írja a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági napilap kedden.
MTI
Orosz érdekeltségű cégek szeretnének aranyat bányászni a losonci járásban lévő Fűrész (Píla) község mellett, a környezetvédők szerint már meg is kezdték a kutatást − írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
MTI
Csáky Pál szerint Szlovákiában szükség volna egy átfogó kisebbségi törvényre, mert az országban immár húsz éve ízléstelen politikai játszma folyik a nemzeti kisebbségi kérdéssel, a magyar kártyával.
MTI
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakcióvezetője nagyon örülne annak, ha Orbán Viktor és a Fidesz nem létezne. A lap egy kommentárr is közöl: Orbán Viktornak részben igaza van, amikor azt állítja, hogy a szlovákoknak komplexusaik vannak. Azért csak részben, mert a szlovákok többségére ez nem érvényes - írja a Sme című pozsonyi napilap szombati kommentárjában
MTI
Szlovákul is bocsánatot kell kérnie Duray Miklósnak, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) stratégiai alelnökének a Szlovák Nemzeti Párttól (SNS), mert egy budapesti rádióműsorban sértőnek minősített kijelentést tett rá - döntött egy pozsonyi bíróság.
MTI
Tavaly decemberben 11,9 százalékkal nőtt az ipari termelés Szlovákiában.
MTI
Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa hétfőn Pozsonyba látogat - jelentette be Peter Stano, a szlovák külügyminisztériumi szóvivője pénteken.
hvg.hu
Mikulás Dzurinda volt szlovák miniszterelnök, az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Koalíció (SDKU) elnöke nem indul jelöltként a június 12-re kiírt parlamenti választáson. Ezt a a szlovák politikus jelentette be hétfői pozsonyi sajtóértekezletén.
hvg.hu