Megtalálták Nagy Konstantin elveszett mutatóujját a Louvre-ban
A római császár bronzszobrának maradványait a római Capitoliumi Múzeumban őrzik, de egy fontos része 1863 óta Párizsban volt, és ez most derült ki.
A római császár bronzszobrának maradványait a római Capitoliumi Múzeumban őrzik, de egy fontos része 1863 óta Párizsban volt, és ez most derült ki.
MTI
Tavaly emlékeztünk Mária Terézia királynő születésének 300. évfordulójára. Kell-e ennél jobb alkalom arra, hogy újra napirendre kerüljön Fadrusz János pozsonyi szobrának ügye? – kérdezi a Műértő legfrissebb számában a szerző.
hvg.hu
Egy szokatlan tájolású Ozirisz-templomot is találtak a régészek.
MTI
Emlékeznek még arra Cristiano Ronaldót mintázó horrorszoborra, amit maga a portugál sztár leplezett le a madeirai repülőtéren? A szobrász újból nekifutott, és csinált egy... jobbat.
hvg.hu
Az emlékművet ott emelték, ahol Bowie először lépett színpadra legendás Ziggy Stardust-perszónájával.
hvg.hu
Nehezen bár, de akadt vevő az aranykezekre.
hvg.hu
A csőszobrot a formája alapján nevezték el a helyiek bélcsavarodásnak, pedig valójában a Kapcsolatok elnevezést kapta annak idején az alkotótól.
hvg.hu
A restaurált alkotások közül a Toldi Miklóst ábrázoló szoborba időkapszulát is elhelyeztek.
MTI
Karácsonykor próbálta meg ellopni egy férfi a kecskeméti Kodály-szobrot, de hamar elkapták. A szoborcsoport másik felét, amely Bartókot ábrázolta, tavaly szeptember óta nem találják.
MTI
MTI
hvg.hu
„A sötétség nem tart örökké – Legyen világosság” – a HVG szlogenjére reflektál műveivel mintegy félszáz képzőművész. Kiadónk felkérésére a változatos műfajban alkotó, különböző generációkhoz tartozó művészek azzal a közös szándékkal vettek részt a projektben, hogy a demokratikus alkotó közeg szükségességére, értékére ráirányítsák a közönség figyelmét. A friss és korábbi munkákból összeálló kiállítást csütörtökön Spiró György író nyitotta meg. Az Andrási Gábor művészettörténész, a Műértő főszerkesztője és Bencze Péter, az Everybody Needs Art vezetője által rendezett tárlat Budafokon, a volt Haggenmacher sörgyár épületében helyet kapott AQB Project Space (1222 Budapest, Nagytétényi út 48–50.) galériában lesz látható január 21-ig. A kiállított művek meg is vásárolhatók.
hvg.hu
A kecskeméti Kéttemplom közből eltűnt alkotást karácsony első napján lopta el egy férfi.
MTI
Újabb háború aligha lesz, a nacionalista indulatok újbóli felszítása viszont elterelheti a figyelmet a valódi gondokról.
Fontos változások jönnek, sokkal több mindenért lehet perelni, mint korábban.
MTI
A szoborcsoport Bendegúzt, a banyát és a kutyát fogja ábrázolni.
hvg.hu
A segélykérő jó szándékú volt, csak nem szállt ki a kocsiból, hogy megnézze a "beteget".
hvg.hu
A franciaországi Ploërmel önkormányzata püspökségi területre helyezi át II. Szent János Pál szobrát, amelynek a keresztjét korábban törvényellenesnek nevezte az alkotmánytanács.
MTI
Szobrot állítanának a 2010-es szmolenszki légi katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnöknek Budapest VIII. kerületében, a II. János Pál pápa téren - az erről szóló javaslatról jövő szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés.
MTI