A Pride betiltása ellen tiltakoznak az ELTE oktatói és kutatói: megvédik a hallgatókat a gyűlölettől
Szolidaritási nyilatkozatot adtak ki az ELTE munkatársai hétfőn
Szolidaritási nyilatkozatot adtak ki az ELTE munkatársai hétfőn
Hívószóként használja Magyart minimozgalom.
Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága megszavazta a menekültügyi és migrációs csomaghoz tartozó összes jogszabályt. Ezt még meg kell erősítenie az EP plenáris ülésének – várhatóan az utolsó ülésszakon, áprilisban –, de ott is minden bizonnyal hasonló eredmény születik. A csomag egy sokkal szigorúbb rendszert vezet be.
"Női kiállás a gyerekekért, az anyákért, a nőkért" a címe a felvonulásnak.
Berg Dániel szerint a kerület így tudja méltóképpen kifejezni szolidaritását a megtámadott Ukrajnával.
Kiállnak az egészségügy válsága ellen tiltakozók mellett.
Szülők álltak ki a második kerületi iskola tiltakozó tanárai mellett, a pedagógusok hálásak az akcióért.
Nyolc pedagógust rúgtak ki, a diákokkal együtt sok százan állnak ki most mellettük.
Még csak harmadik hónapja tart a 2022-2023-as tanév, mégis volt egy ballagás Budapesten: egyházi iskolák tanárai búcsúztak. A politika és szakmájuk összefonódásáról, a kiállásukról, valamint arról is beszélgettünk velük, hogy miért nem érzik úgy az egyházmegyék iskoláiban tanító pedagógusok, hogy az állami fenntartású intézményekkel szemben a rendszer kedvezményezettjei lennének.
„Hihetetlenül álszent és képmutató magatartás az, amelyik „keresztény értékekre” (nota bene: mindig ezzel a kifejezéssel kezdődik a hamiskodás) hivatkozva számonkéri az öntudatos, igazságérzettől fűtött tinédzseren a szabadszájúságot, és nem kéri számon a szólás szabadságát a „keresztény értékek” hivatalos képviselőin” – írta Heidl György.
„Nők, élet, szabadság!” – hangoztatta a politikus.
Talán még tévés sem lehetett volna belőle a tanárai nélkül – így vállalt szolidaritást Till Attila a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanáraival, akiket azért rúgtak ki, mert részt vettek a polgári engedetlenségi akcióban.
Brüsszelben megtartották a nyolcadik EU-Ukrajna társulási tanácsi ülést, aminek azért volt különös jelentősége, mert most első ízben vett részt ezen az ukrán fél, mint uniós tagjelölt ország. Az eseményen több megállapodást is aláírtak.
Érkezik a járvány újabb hulláma, miközben az előzőekből sem tanult a világ. A hazai társadalom sem lett összetartóbb – sőt!
A Parlament előtti tüntetésen Nagy Ervin és Molnár Áron is felszólal. Adományokat is gyűjtenek, az összeg a pedagógusok sztrájkalapjába megy.
Mi történik, ha egyszer csak elhalványul a szolidaritás - veti fel Slawomir Sierakowski, a lengyel Krytyka Polityczna mozgalom vezetője, aki a napokban Kijevben az ukrán elnök közvetlen munkatársaival egyeztetett.
A spanyol ügyvezető miniszterelnök, Pedro Snachez, aki egyúttal az Európai Unió soros elnöke is, illetve a portugál kormányfő is támogatásáról, illetve szolidaritásáról biztosította az izraeli politikusok által össztűz alá vett Guterrest.
Az Európai Parlament plenáris ülésén vitát tartott az EU új migrációs reformjáról. Az új rendszer felépítésére szinte mindenki szerint szükség van, hiszen a jelenlegi nem kimondottan működőképes. Azonban a részletekben egyáltalán nem értenek egyet a képviselők.
Az utolsó elem is a helyére került, az uniós tagállamok nagykövetei befejezték az EU új menekültügyi és migrációs törvényéről folytatott egyeztetésüket. Ez azt jelenti, hogy valamennyi jogszabályjavaslat ügyében, amelyek ebben a csomagban találhatók, van uniós álláspont. Ennek birtokában folytatódnak a tárgyalások az Európai Parlamenttel. A cél az, hogy év végére az EP-vel is közös álláspont legyen, majd pedig a következő év elején a szükséges jogalkotási lépések után a törvénycsomag hatályba is léphet.
„Minél nagyobb a kultúra támogatásának politikai áthatottsága, annál reménytelenebb az élénk, sokszínű, társadalmilag hasznos kulturális élet” – kommentálta az Örkény társulata az Átrium bezárásának hírét.