PDSZ: A kormány megsértette a sztrájktörvényt
Olyan még nem volt, hogy a kormányt ne delegált volna valakit a sztrájkbizottságba, ez azonban most megtörtént.
Olyan még nem volt, hogy a kormányt ne delegált volna valakit a sztrájkbizottságba, ez azonban most megtörtént.
Az autógyár két év alatt húsz százalékkal növelné minden munkavállalója bérét.
Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság már létrejött, a Liga is kész a tárgyalásra, a Munkástanácsok azonban egyelőre nem. Egyre közelebb a központi sztrájkbizottság létrejötte.
A bértárgyalások ugyanakkor továbbra is eredménytelenek a szakszervezet szerint.
A múlt héten átadott négypontos petícióra válaszoltak most.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete is sztrájkbizottságot alapított, miután nem közeledett érdemben a menedzsment és a dolgozók álláspontja a bérekkel kapcsolatban.
A szakszervezet szerint az Audi új ajánlata több ponton is elfogadhatatlan, mivel az alapbéremelések több lépcsőben történnének meg, emellett a vállalat az ajánlatból törölte a korábban jubileumi bónuszként már kidolgozott juttatási elemet.
Egyre kevesebben és kevesebbet sztrájkolnak Magyarországon, a legtöbb munkabeszüntetés 2006-ban és 2007-ben volt. Az okok sokrétűek.
A Vasas Szakszervezet továbbra is 15 százalékos béremelést követel, és nem tudja elfogadni, hogy két évre bebetonozzák a bérfejlesztést – olvasható az érdekképviselet felhívásában.
Megállapodott az Audi Hungaria Motor Kft. vezetősége és a vállalat munkavállalóit tömörítő Audi Hungaria Független Szakszervezet a bérek emeléséről pénteken. A megállapodást várhatóan április 4-én írják alá, a részletekről is akkor adnak tájékoztatást - közölte Czechmeister Mónika, a vállalat kommunikációs vezetője.
A 15-20 ezer forintos emelést nem tartják megfelelő alapnak.
Sztrájkbizottság alakult a sopronkövesdi Autolivnél is.
Bár a szakszervezet eredménytelennek nyilvánította a bértárgyalásokat, ezért létrehozták a sztrájkbizottságot, az Audi szerint a bértárgyalásnak nincs vége.
Valószínűleg az elmúlt hetek közoktatásügyi forrongásának pillanatnyi csúcspontja lesz a szombati tiltakozás a Parlamentnél, a Kossuth téren, már csak azért is, mert a minisztérium és a Pedagógusok Szakszervezete vezette sztrájkbizottság legutóbbi, pénteki tárgyalásán nem közeledtek az álláspontok. Az előjelek amúgy sem azt mutatták, hogy a kormányzat meghátrál, és a tiltakozó tüntetés örömünneppé válhat.
Noha csak egy hete ültek le tárgyalni a felek, mivel az állami tulajdonos által beígért bérajánlatáról kedden kiderült, hogy az fizetésemelést nem tartalmaz, a volánosok érdekvédelmi szervezete bekeményített. Közölték: a rendelkezésükre álló eszközökkel készek kikényszeríteni a megfelelő eredményt.
Szerdán tüntetés, csütörtökön kormányülés. Ha továbbra sem biztosítják a költségvetésben a szociális dolgozók januári béremelésére a hiányzó mintegy 15 milliárd forintot, a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság sztrájkot kezdeményez. A szaktárca a béremelés forrását az ágazaton belül keresi, miközben elismeri, hogy a 92 ezer ágazati dolgozó közül 70 ezernek a fizetése még a létminimumot sem éri el.
A bizottságot az Egységes Közlekedési Szakszervezet alakította. A BKV-val már februrárban megrekedtek a tárgyalások, de a választási kampányban nem akartak szervezkedni a szakszervezetek.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szerint olyan időpontban lehet a sztrájk, ami fájni fog az áruházláncnak.
Nem született megállapodás a pedagógusok sztrájkbizottsága és a szaktárca tárgyalásán – mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a több mint háromórás egyeztetés után tartott sajtótájékoztatón.