#születésnap

Horn Gyula fia és lánya is az MSZP-vel ünnepel zárt körben
 

Horn Gyula fia és lánya is az MSZP-vel ünnepel zárt körben

Jelenlegi és volt szocialista, valamint szabad demokrata képviselők, illetve kormánytagok érkeztek csütörtökön délelőtt arra a zártkörű rendezvényre, amelyen Horn Gyula nyolcvanadik születésnapját ünneplik. A volt miniszterelnök egészségi állapota miatt nem tud részt venni az ünnepségen.

MTI MTI


Horn Gyula saját könyvét kapja születésnapjára
 

Horn Gyula saját könyvét kapja születésnapjára

Újra megjelenik változatlan utánnyomással Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök Azok a kilencvenes évek című könyve. A politikus, aki csütörtökön tölti be 80. életévét, 1999-ben írta meg visszaemlékezéseit - közölte a Kossuth Kiadó szerdán.

MTI MTI

Zárt körben ünnepli az MSZP Horn Gyula születésnapját
 

Zárt körben ünnepli az MSZP Horn Gyula születésnapját

A budapesti Villányi úti konferenciaközpontban ünneplik csütörtökön zárt körben Horn Gyula 80. születésnapját. A volt szocialista miniszterelnök betegsége miatt nem lesz jelen a rendezvényen, a meghívott vendégek 70 százaléka jelezte részvételi szándékát - közölte Suchman Tamás volt MSZP-s országgyűlési képviselő.

MTI MTI





Születésnapi arcképcsarnok – ők a kétéves NER szimbolikus alakjai
 

Születésnapi arcképcsarnok – ők a kétéves NER szimbolikus alakjai

Lehet, hogy a Nemzeti Együttműködés időszakát még évtizedekig nyögni fogjuk, és nyugdíjunkat unokáink sem fogják látni, de legalább jól szórakoztunk. Ez az időszak örökké emlékezetes figurákat termelt ki magából, a ciklus félidejében szerzőink az alábbi összeállítással tisztelegnek a kormány, s ellenzéke előtt.

unknown unknown


Melyik a legritkább születésnap? - Infografika
 

Melyik a legritkább születésnap? - Infografika

Kíváncsi rá, melyik a legritkább születésnap, vagy hogy melyik hónapban születnek a legtöbben? A Harvery Kennedy Egyetem professzora által összeállított infografika húsz év születési statisztikáinak adatain keresztül mutatja be a születések éves eloszlását.

hvg.hu hvg.hu

Kihagyták a Schmittről szóló MTI-hírből, hogy államfő volt
 

Kihagyták a Schmittről szóló MTI-hírből, hogy államfő volt

Vasárnap ünnepli 70. születésnapját Schmitt Pál. Az alkalomról az MTI is megemlékezett egy hírrel, amelyből azonban teljes egészében kihagyták a Schmitt politikai karrierjére vonatkozó információkat, így azt is, hogy köztársasági elnök volt. Egy másik, címszavakból álló rövid portréban már összefoglalták közéleti és politikai tevékenységének fontosabb állomásait, de itt is csak röviden említették meg, hogy Schmitt államfő volt 2010 és 2012 között.

MTI MTI

Lefotózták az űrből az észak-koreai parádét
 

Lefotózták az űrből az észak-koreai parádét

Még az űrből készült műholdas felvételeken is látszott az a tömeges koreográfia, amelyet a kommunista ország alapítójának 100. születésnapja alkalmából mutattak be a múlt héten Észak-Korea fővárosában, Phenjanban.

MTI MTI


Ma van XVI. Benedek pápa születésnapja
 

Ma van XVI. Benedek pápa születésnapja

Szűk körben, a Vatikánban ünnepli 85. születésnapját hétfőn XVI. Benedek, aki az utóbbi évszázad legidősebb egyházfője lett. "Nem lesz rendkívüli ünneplés, XVI. Benedek családjával tölti születésnapját"- közölte az olasz sajtóval Georg Gänswein, a pápa személyi titkára. Hozzátette: maga az egyházfő kérte, hogy születése napjáról különösebb ünneplés nélkül emlékezzenek meg.

MTI MTI

A sakk hős baritonja – Portisch Lajos 75 éves
 

A sakk hős baritonja – Portisch Lajos 75 éves

Generációknak ő volt „a” sakkozó, akkor, amikor még nem volt internet és nem látta másodpercek alatt az egész világ egyik-másik jól sikerült partit. Neve egybeforrt a magyar sporttal, de ő volt az egyik első olyan ikon is, akinek a szenvedélyéről is mindenki tudott. Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója ma 75 éves.

hvg.hu hvg.hu



Puskás még mindig népszerű a Real Madrid-rajongók körében
 

Puskás még mindig népszerű a Real Madrid-rajongók körében

Márciusban lesz 110 éves a Real Madrid, ebből az alkalomból szavaztatta meg a Marca című madridi napilap internetes kiadása az olvasókat: kik alkotják a FIFA által a 2000-es évek legjobb klubjának választott, s az utóbbi évtizedben is fényes történetet író "fehérek" álomtizenegyét. Puskás Ferenc a negyedik legtöbb voksot kapva, biztosan került be a kiválasztottak közé - számolt be az InfoRádió.

hvg.hu hvg.hu

Kovács Katalin: „ha egy hajszállal lemaradsz, hirtelen nagyon tud fájni a pálya”
 

Kovács Katalin: „ha egy hajszállal lemaradsz, hirtelen nagyon tud fájni a pálya”

Harminc világbajnoki és két olimpiai arany után is hajtja magát – mert amin át lehet esni edzésen, azon át kell esni, akkor is, ha elmúlt az ember harminc. Kovács Katalin, a kajakkirálynő a negyedik olimpiájára készül. A szökőév számára nem csak a nyári játékok miatt különleges: február 29-én született, így olimpiai években van igazi születésnapja. Most kilencedszer.

Somos Ákos Somos Ákos