szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nagyobb valószínűséggel halnak meg az emberek a születésnapjukon, mint az év bármely másik napján - figyelmeztetnek a kutatók.

A szakemberek több mint kétmillió embert követtek figyelemmel egy negyven évet meghaladó tanulmány során. Az eredmények szerint a születésnapokon megnőtt a szívrohamok, az agyi érkatasztrófák, az elesések és az öngyilkosságok okozta halálozások száma. A kutatók példaként hozták fel William Shakespeare-t, aki születésnapján, 1616. április 23-án hunyt el, valamint Ingrid Bergman színésznőt, akit szintén a nagy napon ért a halál 1982 augusztusában.

Átlagosan nézve a hatvan éven felüli emberek esetében 14 százalékkal volt nagyobb a születésnapon való elhalálozás valószínűsége. A szívrohamok előfordulási aránya 18,6 százalékra növekedett meg a születésnapokon, elsősorban a férfiakat sújtva. Az agyi érkatasztrófák aránya pedig 21,5 százalékos volt, zömmel női áldozatokat követelve - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában

"A születésnapok a vártnál jóval gyakrabban végződnek az ünnepelt halálával" - mondta Vladeta Ajdacic-Gross, a Zürichi Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy a kor előrehaladtával egyre nő a születésnapi halálozás kockázata. A kanadai adatok tanúsága szerint pédául az agyi érkatasztrófák jóval gyakoribbak voltak a születésnapokon, különösen a magas vérnyomástól szenvedő páciensek esetében.

"Az egyik legérdekesebb eredmény, hogy a születésnapokon több öngyilkosság történik, igaz, csak a férfiak körében - mutatott rá Lewis Halsey, a londoni Roehampton Egyetem munkatársa. - Talán a férfiak hajlamosabbak rá, hogy nyíltan vallomást tegyenek a boldogtalanságukról, amikor úgy vélik, hogy az emberek nagyobb figyelmet fordítanak rájuk."

A részletes tanulmányt az Annals of Epidemiology című folyóiratban közölték.

Olcsóbb lesz néhány forinttal a dízel

Olcsóbb lesz néhány forinttal a dízel

A szokásos helyre vonul el a Fidesz–KDNP februárban

A szokásos helyre vonul el a Fidesz–KDNP februárban

Sorosnak dolgozott, Obamát támogatta, III. Károly feleségét pedig nem engedte cigizni Trump pénzügyminisztere

Sorosnak dolgozott, Obamát támogatta, III. Károly feleségét pedig nem engedte cigizni Trump pénzügyminisztere

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat