#születésszám

Tovább zuhant a születésszám Magyarországon

Szeptember és október után novemberről is rendkívül alacsony születésszámról számolt be a KSH, majdnem biztosra vehetjük, hogy 2011, 2013, 2018 és 2019 után ez lesz az ötödik olyan év, amikor 90 ezren sem születnek. A halálozási mutató eközben legalább a tavaly ilyenkorihoz képest jól alakult.

hvg.hu


Hatalmasat zuhant a születésszám októberben

Folytatódik a születésszám drasztikus visszaesése, majdnem ezerrel kevesebb gyerek született szeptemberben és októberben is, mint tavaly olyankor. A demográfia jó híre az eközben, hogy a halálesetek száma mostanra visszatért oda, ahol a járvány előtti őszökön volt.

hvg.hu












Milliárdos kutatóközponttal javítaná a meddőségi kezelések hatékonyságát a kormány

A Magyarországon működő 13 állami meddőségi klinikának sokan felróják, hogy évek óta változatlan a sikerességi rátájuk. Szakemberek szerint ennek az is az oka, hogy egyre idősebb párok érkeznek hozzájuk, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne javítani az eredményeken. A Pécsi Tudományegyetemen 2,8 milliárd forintos állami támogatásból most megnyíló Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpontban erre keresik a megoldást, ugyanakkor a több gyermek születéséhez jogszabályi változásokra is szükség lenne.


Békeidőben soha nem halt meg egy év alatt annyi magyar, mint 2021-ben

Amióta évente vezetik a statisztikát, soha nem volt akkora a halálozások és a születésszám különbsége, mint 2021-ben. A halálesetek száma az évenkénti összeírások kezdete, 1949 óta soha nem volt ennyire magas, a lakosságarányos halálozási számban pedig visszazuhantunk száz évet, az 1920-as évtized szintjére. A születésszám egy kicsit nőtt, a gyerekvállalási kedv pedig szépen javul, de csak annyira, hogy így is megállíthatatlanul csökkenő pályán maradt az ország népessége.