Ötmillió magyar maradhat a század végére
Egy új tanulmány szerint 2100-ra drasztikusan megfogyatkozhat a világ népessége.
Egy új tanulmány szerint 2100-ra drasztikusan megfogyatkozhat a világ népessége.
Lecseng a mini baby boom, a születések száma visszatér a korábbi években megszokott szintre. A természetes fogyás áprilisban minimálisan csökkent a tavalyihoz képest, az év egészében pedig nagyot esett, mert idén nem volt olyan súlyos influenzajárvány, mint 2019 elején.
Továbbra is nő a születések száma, de szó sincs olyan kiugró adatról, mint az év legelején és 2019 végén. A természetes fogyás nagyot csökkent 2019 első hónapjaihoz képest, ennek az az oka, hogy idén nem volt annyira súlyos influenzajárvány, mint tavaly.
Az év első két hónapjában 38 százalékkal csökkent a természetes fogyás 2019 elejéhez képest. A gyerekvállalás támogatása mellett az is szerepet játszik ebben, hogy idén télen nem volt komolyabb influenzajárvány.
2019 első tizenegy hónapjában a születések száma 1,5, a halálozásoké 0,8 százalékkal kevesebb volt, mint 2018 azonos időszakában. A családvédelmi akcióterv hatása a gyerekvállalásra még nem látszik a friss adatokban.
„Az abortusz felelősségét nem szabad csak a nőre terhelni” – mondta Veres András.
Megfordulnak a negatív demográfiai trendek - dicsekedett Novák Katalin. A baj ezzel csak az, hogy a 2019-es lehet az évszázad eddigi legnagyobb és az elmúlt hetven év harmadik legnagyobb természetes fogyása, a helyzeten pedig azok a gyerekek javíthatnak, akik még nem születtek meg, és a meglévő adatokból az államtitkár sem tudhatja, hányan lesznek.
Az emberek tömegesen mennek el házasságot kötni, ha az állam pénzt ad érte, de a gyerekvállalás ennél sokkal összetettebb kérdés. Hamarosan érkeznek az első babák, akik a családvédelmi akcióterv bejelentése után fogantak. Nem lesz könnyű megfordítani a mostani demográfiai trendet: egyre nagyobb az esély, hogy az idei legyen a békeidőben mért egyik legnagyobb természetes fogyás.
2019 első három negyedévében a születések száma 1,6 százalékkal kevesebb, a halálozásoké közel azonos számú volt, mint 2018 azonos időszakában.
Izraelben az állam és a társadalom alapvetően partner a munka és a család összeegyeztetésében. Talán ennek is köszönhető nők határozott jelenléte a munkaerőpiacon, miközben a születésszám kifejezetten magas.
Idén eddig közel 8 százalékkal nőtt a természetes fogyás. Sokkal több pár kötött házasságot, mint korábban, de a gyerekvállalási szám még nem nőtt.
Az év első öt hónapjában 2 százalékkal csökkent a születések száma 2018 elejéhez képest, eközben többen haltak meg, mint tavaly ilyenkor. A termékenységi arányszám is esik.
A tavalyinál is jóval nagyobb a természetes fogyás Magyarországon.
Régen másképp volt, március volt a születési rekordok hónapja, ez az életforma átalakulásával változott meg. HVG-Ténytár.
Kevesebben születtek, többen haltak meg eddig 2019-ben, mint tavaly. A termékenységi arányszám is csökken.
A hónap elején a lébényi csodáról szóló hírek járták be a magyar sajtót, mindenhol azt olvashattuk, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei kisvárosban jóval az átlag feletti arányban születnek gyerekek. Mindez nem igaz. De vannak Magyarországon olyan települések, ahol valóban kiugró mértékű, ötszörös-hatszoros a születési arány. Ez a baby boom azonban sokkal szomorúbb történet.
Már a tavalyi népességcsökkenés is az elmúlt 70 év harmadik legrosszabb adata volt, de azóta a születések száma tovább zuhant, a halálozásoké pedig még nagyobbat nőtt.
Kétszázezernél is több magyar él Németországban.
Abból is látszik, hogy nem dőltek be a fiatalok a szülésre felszólító kormánypropagandának, hogy a választási propaganda visszatért a régi, jól bevált migránsozó félelemkeltéshez. Vélemény.
Járványszerűen terjedő szingliség, válások mindenütt, apadó gyermekvállalási kedv. Ha a család mint közösség változásairól van szó, rendre megszületik a morális pánik. Minimum a nemzet, de leginkább az emberiség halálát látjuk minden „újabb” társadalmi trendben. Holott a családi együttélés terén az emberiség szinte már mindent (is) kipróbált.