Ha ezen változtat az étrendjében, sokat tehet a magas vérnyomás ellen
Ausztrál tudósok szerint a káliumos só éppen olyan ízű és állagú, mint a hagyományos, ellenben kétszeresen is segíthet leküzdeni a magas vérnyomást.
Ausztrál tudósok szerint a káliumos só éppen olyan ízű és állagú, mint a hagyományos, ellenben kétszeresen is segíthet leküzdeni a magas vérnyomást.
Amerikai kardiológusok friss eredményei szerint aki naponta egy teáskanállal kevesebb sót eszik, az egy hét után olyan hatást tapasztalhat, mintha vérnyomáscsökkentő gyógyszert szedne.
Jóval kisebb a valószínűsége a szívproblémák kialakulásának azoknál, akik szinte soha nem fogyasztanak sót azokhoz képest, akik rendszeresen sózzák az ételüket.
Amerikai kutatók kiderítették, hogy a – gyógyszerekkel kevésbé karbantartható – sóérzékeny magas vérnyomás sokkal inkább érinti a nőket, mint a férfiakat. A sóérzékenység azt jelenti, hogy a szervezet hajlamos a só visszatartására ahelyett, hogy a vizelettel kiválasztaná a felesleget. Emiatt akár 10 százalékkal is növekedhet a vérnyomás.
A WHO napi 5 grammnál kevesebb só fogyasztását javasolja, ezzel szemben kapni lehet olyan kenyeret, amiből néhány szelet már a napi ajánlott sóbevitel ötödét kiteszi – derül ki egy, az Egyesült Királyságban végzett felmérésből.
Egy friss állatkísérlet rámutatott, hogy a nagy mennyiségű sófogyasztás növelheti a stresszhormon szintjét is.
Ideje volna mellőzni a nátrium-kloridot tartalmazó hagyományos konyhasót, ami azonban nem azt jelenti, hogy például odahaza főzés közben egy finom levest kis mennyiségben ne ízesíthetnénk vele. Erre a célra is jobb azonban, ha másféle sót használunk.
Japán kutatók egy érdekes ötlettel csillapítanák a mértéktelen sófogyasztás globális problémáját: egy elektromos evőpálcika pótolja a sokak számára fontos ízt, de úgy, hogy az étel nem lesz sósabb.
Új ajánlásokat fogalmazott meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az élelmiszerek és italok sótartalmának csökkentésére. A szervezet napi 5 grammnál kevesebb sófogyasztást ajánl.
A nem fertőző betegségek fenyegetik ma leginkább az emberiséget. A legfrissebb becslések szerint a világon évente 34,5 millióan halnak meg nem fertőző betegségekben, ez az összes haláleset 65 százaléka. 2030-ban 50 millió lehet a nem fertőző betegségek áldozatainak a száma.
Nem találtak bizonyítékot arra, hogy a sófogyasztás kismértékű visszafogása csökkentené a szívbetegségek kialakulása vagy a korai halálozás kockázatát - közölték szerdán megjelent elemzésükben brit kutatók.
A sok sót fogyasztó embereknél nem volt nagyobb valószínűsége a magas vérnyomásnak, és kisebb eséllyel haltak meg szívbetegségben, mint azok, akik kevesebb sót vettek magukhoz - állapították meg kutatók egy európai tanulmányban.
Ha eddig nem különösebben figyelt oda a sófogyasztásra, olvassa el ezt a rövid összefoglalót, ugyanis a túlzott sóbevitel veszélyes tünetekkel járhat.
Alacsonyabb szinten rögzítette az Egészségügyi Világszervezet a napi sófogyasztásra vonatkozó ajánlását, hogy visszaszorítsák a szívbetegségek és vérellátási zavarok fő okozójának tartott magas vérnyomást. Mostantól két grammnál kevesebb nátrium bevitelét javasolja felnőtteknek a WHO.
Az amerikai gyerekek annyi sót esznek, mint a felnőttek, naponta 1000 milligrammal többet az ajánlottnál - állapították meg szövetségi egészségügyi szakemberek.
Mindössze egy teáskanálnyi só is megnöveli az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát. A túl sok só az orvosok szerint az agyunknak és a szívünknek sem tesz jót.
A túlzott sófogyasztás nemcsak a vérnyomást emeli, hanem a halálozás kockázatát is növeli - állapították meg amerikai szakértők, akik szerint azt is igazolták, hogy a nátrium erősen veszélyes, ám a kálium sói sokat javíthatnak az egészségen.
A túl sok só és kevés kálium együttesen növelheti a korai halálozás kockázatát - mutattak rá kutatók.
Az amerikai kormány a népesség felének azt javasolja, hogy drasztikusan csökkentse napi sófogyasztását.
Tizenéveseknél javasolják a sófogyasztás csökkentését amerikai kutatók.