Ma volt az év legrövidebb napja
Idén egy keddi napra esett a téli napforduló.
A Jupiter és a Szaturnusz majdnem 800 évvel ezelőtt volt egymáshoz annyira közel, mint amennyire december 21-én éjszaka lesz. Legközelebb 2080-ban láthatunk majd ilyesmit.
A csillagászok számításai szerint december 21-én lesz a téli napforduló, a Jupiter és Szaturnusz együttállása. Egyes feltételezések szerint ez az a nagyon ritka együttállás, amit a keresztény Bibliában – betlehemi csillagként emlegetve – Jézus születéséhez társítanak.
A szarvas alakja sokkal régebben kapcsolódik a téli napforduló időszakához, mintsem a piros orrú Rudolf rénszarvas megszállta volna a karácsonyi illusztrációkat. A kereszténység beépítette jelképei közé az ókor kígyókat felszippantó szarvasait, a magyar karácsonyokon pedig egy ősi, mitikus szarvast emlegettek. Utánajártunk, mi köze a szarvasnak a karácsonyhoz.
A Google főoldalán most látható képpel a téli napforduló, más néven a csillagászati tél kezdetét ünnepli a keresőcég. A jelenség az év legrövidebb nappalát okozza.
Hallott már valaha a Krampuszról szóló téli dalocskát? Nem nagyon, igaz? Pedig a mai verzió már sokkal szelídebb, mint aminek elindult.
Csütörtökön délután volt a téli napforduló, ennek apropóján kapott különleges logót a Google.
Ha nem venné észre, a Google is jelzi: most kezdődött el az igazi tél. A Föld másik felén persze mást látnak a keresőben.
Hétfőn hajnalban, éjfél után három perccel elkezdődött a csillagászati tél, a téli napforduló után mostantól pedig egyre hosszabbak lesznek a nappalok.