Akinek van olyan szerencséje, hogy az ország olyan részén tartózkodik, hogy hétfő éjszaka és kedd hajnalban kevésbé lesz felhős az égbolt, annak mindenképpen érdemes lehet szemügyre vennie azt.
A Magyar Csillagászati Egyesület havi Égi kalendáriumában az olvasható, hogy december 21-én 20 óra előtt, és december 22-én hajnali 5 óra után is látható lesz a Szaturnusz és a Jupiter együttállása – vagyis még a kijárási tilalom előtt és után is lesz alkalmunk megcsodálni a két bolygót. Az eseményről itt írtunk bővebben.
Mindez önmagában nem ritka jelenség, ugyanis a Naprendszerünk planétái a pályájuk miatt 20 évente – a Földről nézve – közel kerülnek egymáshoz, ám ezúttal olyan szoros lesz az együttállás, amilyenre legutóbb 794 évvel ezelőtt volt példa.
Aki a mostani alkalomról lemarad, legközelebb 2080-ban lesz lehetősége hasonló helyzetben látni a Jupitert és a Szaturnuszt. Az eseményre a Google is felhívta a figyelmet, a cég keresőjének főoldalán ezért látni együtt a két bolygót a Földdel.

Nem mellesleg: az esemény a téli napfordulóra esik, ami még különlegesebbé teszi az egészet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.