#találkozó

Orbán titokban bankvezérekkel találkozgat
 

Orbán titokban bankvezérekkel találkozgat

Másodszor tárgyalt az Erste Group vezérigazgatójával Orbán Viktor kormányfő szeptember utolsó napjaiban – értesült a Magyar Nemzet. Forrásuk szerint a devizahiteles-csomag terhei lehettek terítéken, de szóba kerülhetett a pénzintézet esetleges kivonulása is.

hvg.hu hvg.hu


Előre a 2 százalékos növekedésért!
 

Előre a 2 százalékos növekedésért!

Saját megfogalmazásuk szerint is "ambíciózus, de reális" célt tűztek ki a világgazdasági kibocsátás 85 százalékát adó G20-csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei a kétnapos ausztráliai tanácskozásuk végén, vasárnap kiadott zárónyilatkozatban: e szerint öt év múlva legalább két százalékkal nagyobb lesz az összesített hazai össztermékük (GDP), mint a jelenlegi várakozás.

MTI MTI

Dél-Koreába szakadt családok fölött gyámkodik Észak-Korea
 

Dél-Koreába szakadt családok fölött gyámkodik Észak-Korea

Észak-Korea elfogadta azt a dél-koreai javaslatot, hogy Panmindzsonban tartsák meg a hatvan évvel ezelőtt véget ért koreai háborúban szétszakított családok találkozóinak megszervezéséről tartandó tárgyalásokat - közölte csütörtökön a dél-koreai országegyesítési minisztérium.

MTI MTI



Putyin egy nagy falatot akar Paksból?
 

Putyin egy nagy falatot akar Paksból?

A Népszabadság információi szerint Oroszország hajlandó lenne akár egymilliárd eurós hitelt folyósítani a paksi beruházás számára, ehhez ugyanakkor egy hiteles, nemzetközi bank garanciáit fogadnák csak el, vagy tulajdonrészt kérnének a magyar atomerőműből.

hvg.hu hvg.hu

Mégsem egyeztet pénteken Farkas Flórián Bayerékkel
 

Mégsem egyeztet pénteken Farkas Flórián Bayerékkel

Későbbi időpontra halasztja a Bayer Zsolt publicistával és Stefka Istvánnal, a Magyar Hírlap főszerkesztőjével péntek délre tervezett találkozót az Országos Roma Önkormányzat – ezt Farkas Flórián elnök, fideszes országgyűlési képviselő közölte csütörtökön. A halasztást az elmúlt napok politikai hangulatkeltésével indokolta.

MTI MTI









Dongók lepik el hétvégén Makót
 

Dongók lepik el hétvégén Makót

Akár száz Dongót is láthatnak az érdeklődők hétvégén, Makón, ahol pénteken kezdődik a 6. Országos Dongós Találkozó. A segédmotorral felszerelt kerékpárokat hívták Dongónak, a járműveket az 1950-es években gyártották Székesfehérváron, és sokáig meghatározták itthon az utcák képét.

MTI MTI

Gárdonyban találkoznak hétvégén a Spencer-Hill-rajongók
 

Gárdonyban találkoznak hétvégén a Spencer-Hill-rajongók

Az "ütős páros", Bud Spencer és Terence Hill rajongói találkoznak hétvégén Gárdonyban. A péntektől vasárnap délutánig tartó országos fesztivál különleges programjaként, a nyitónap estéjén levetítik az Egy óra Bud Spencerrel című, nagykereskedelmi forgalomba nem kerülő riportfilmet.

MTI MTI