#tanársztrájk
Itt egy térkép arról, hogy melyik iskolában kezdődött tiltakozás az oktatás állapota miatt
Tiltakozáshullámmal indult a 2022/23-as tanév.
Diákok tüntettek a tanárokért Budapesten
"Évnyitó - Az oktatás nemzeti ügy" címmel hirdetett demonstrációt a Diákok a Tanárokért nevű szervezet. A pedagógusok melletti kiállás a Szent István Bazilikánál kezdődött, innen mentek a Belügyminisztériumhoz, majd a Fővám térre, ahol beszédet mond Molnár Áron, Nagy Zsolt, több diák és tanárszakos hallgató, majd kifüggesztettek egy kockás ingekre emlékeztető lobogót a Szabadság hídra. Az eseményeket élőben közvetítettük.
hvg.hu

Öt nap alatt egymillió forint gyűlt össze a tanárokért szervezett diáktüntetésre
A gyűjtést az aHang szervezte, 2-3 ezres mikroadományokból gyűlt össze a pénz.
hvg.hu

Két fővárosi iskolában is megtagadta a munkát több tanár
Az egyik iskolában állítólag többen megrettentek az akciótól, miután az igazgató fenyegető levelet kapott.
hvg.hu

Több iskolában is sztrájkkal kezdik a tanévet, miután "a kormányzatban szándék sincs a béremelésre"
Nem tudtak megállapodni a pedagógus-szakszervezetek a kormánnyal a sokadik tárgyaláson sem, már "a sztrájktárgyalási egyeztetés legelején kiderült, hogy semmiféle előremozdulás nincs" az ügyben. Így folytatódni fog a tanársztrájk szeptember legelejétől, több pedagógus pedig jelezte, hogy polgári engedetlenségre készül.
hvg.hu

Érdekel a versenyképes jövedelem, de le tudsz róla mondani? – cinikus álláshirdetést rakott fel egy általános iskola
Mémekkel és szokatlanul őszinte álláshirdetéssel jelentkezik a Vajk-sziget Általános Iskola.
hvg.hu

Szombaton Budapesten tüntetnek a pedagógusok
A PDSZ élőképet szervez az Emmi korábbi épülete előtt.
hvg.hu

Novák Katalin lesöpörte a tanárok kérését, aláírta a sztrákjogot korlátozó törvényt
A PSZ és a PDSZ levélben kérte meg az államfőt, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz, ő azonban ezt nem tette meg.
hvg.hu

Garantáltan újra fognak éledni a háború miatt háttérbe szorult témák
Egészen más témákról szólt volna az elmúlt két hónap, ha Vlagyimir Putyin nem rohanja le Ukrajnát. Három olyan ügyet néztünk meg, amely február 24. előtt a közbeszéd központjában álltak. Az egyik, a jogállamiság ügye már egy nap múlva folytatódhat, de a többi is visszatérhet.
Nagy Iván László

Népszava: Az Állami Számvevőszék szerint egész jól élnek a tanárok
A Domokos László vezette szervezetnek mindezt sikerült a pedagógusok sztrájkja alatt megállapítania.
hvg.hu

Szolidaritási koncertet és tüntetést tartanak a sztrájkoló tanároknak a Kossuth téren
A Parlament előtti tüntetésen Nagy Ervin és Molnár Áron is felszólal. Adományokat is gyűjtenek, az összeg a pedagógusok sztrájkalapjába megy.
hvg.hu

Pedagógus-szakszervezetek: Sztrájkoló tanárokat értesített a NAV az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságuk megszűnéséről
Az érdekképviseletek szerint a munkáltatók jogellenes intézkedése állhat a háttérben.
hvg.hu

A Szegedi Nemzeti Színház társulata is a sztrájkoló tanárok mellett van
Ők is kockás ingekbe bújtak.
hvg.hu

Akárki is nyeri a választást, ha az új kormány sem tesz azonnali lépéseket, a tanárok folytatják a tiltakozást
A PDSZ a mostani kormánytól már nem számít érdemi lépésekre.
hvg.hu

A tanártüntetés idején mondott köszönetet a nem sztrájkoló tanároknak az Emmi
A szakszervezeteket újból arra kérték, fontolják meg a munkabeszüntetés felfüggesztését.
hvg.hu/MTI

"Ha bármi jön, azzal szembenézünk, de bízunk abban, hogy értelmes emberek ülnek a másik oldalon is"
Büszkék a tüntető diákokra, de van, aki tart attól, hogy kiállásuk miatt a politika begyűrűzhet az iskolákba. Sztrájkoló tanárokkal beszélgettünk tapasztalataikról, és arról, mi lesz, ha a kormány nem tesz semmit az oktatásért a közeljövőben.
Törvénybe iktatják a pedagógussztrájk ellehetetlenítését
Azbej Tristan államtitkár a közoktatás „zavartalan működésére” és a gyerekek Alaptörvény szerinti jogaira hivatkozva indokolta a módosítást.
A pedagógusok több vágyát is teljesítené az ellenzék, de a béremelést csak módjával
Szabad tankönyvválasztás, a kötelező kerettantervek eltörlése – a tanársztrájk követeléseinek teljesítése mellett ezek is szerepelnek az ellenzék oktatási programjában és minden érettségizett beengednének államilag finanszírozott képzésre.