#tanársztrájk






A pedagógusjelöltek szolidaritási demonstrációjával folytatódott a tanársztrájk első napja
 

A pedagógusjelöltek szolidaritási demonstrációjával folytatódott a tanársztrájk első napja

A január végi kétórás figyelmeztetősztrájk, majd a gördülő polgári engedetlenség után március 16-án indult a közoktatásban dolgozók határozatlan idejű sztrájkja. A tanárok mellett több ezer diák tüntetett a Kossuth téren, de délután fél 4-kor is volt egy demonstráció az Emmi egyik épülete előtt. Percről percre frissülő tudósításunkat olvashatja.

hvg.hu hvg.hu



„A mi harcunkból operettet csinálni nem lehet” – Példabeszéd a készülő tanársztrájkhoz 1912-ből
 

„A mi harcunkból operettet csinálni nem lehet” – Példabeszéd a készülő tanársztrájkhoz 1912-ből

"Az a parlament, amelynek tagjai nagybirtokosok, főpapok, akik a kisemberek nyomorát, a szegény tanítóknak a helyzetét nem ismerik, nem is ismerhetik, azok nem is bírnak kellő érzékkel az igazi tanítói hivatás iránt" – mondta 1912 júliusának első napjaiban a Budapesten megrendezett VII. egyetemes tanítógyűlés egyik felszólalója. Több mint száz évvel később sem hangoznak idegenül ezek a gondolatok – ezt bizonyítja neveléstörténész szerzőnk írása.

Kelemen Elemér Kelemen Elemér



„Ennek semmi súlya nincs, de mégis nagyon fontos” – tanárok és diákok a sztrájkról
 

„Ennek semmi súlya nincs, de mégis nagyon fontos” – tanárok és diákok a sztrájkról

Mit mondtak a diákjaiknak a sztrájkoló tanárok, miért tüntetnek? Hogyan lehetne javítani az oktatás helyzetén és a tanári megbecsülésen? Mit válaszolnak azoknak, akik szerint pártpolitikai akció folyik? – ezekről kérdeztük szerdán a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokat. Videóriportunkból kiderült: a diákok és a pedagógusok elképzelései egy élhető oktatási jövőképről sok helyen metszik egymást.

Nagy Iván László - Ká Zoltán Nagy Iván László - Ká Zoltán