Melyik iPhone mennyire fogy?
Valamit ezúttal elnéztek az Apple-nél, úgy tűnik, hogy a legkisebb aktuális iPhone messze nem hozza az elvárt adatokat. Egy újabb kutatás is negatív eredményt mutat.
Valamit ezúttal elnéztek az Apple-nél, úgy tűnik, hogy a legkisebb aktuális iPhone messze nem hozza az elvárt adatokat. Egy újabb kutatás is negatív eredményt mutat.
Egy minden szempontból hivatalosnak látszó, ennek ellenére hamis weboldal a DirectX 12 letöltésének ígéretével szerez adatokat a felhasználóktól, sőt rosszindulatú kártevőket is telepít a számítógépre.
A globális chiphiány problémája még hónapokig nem oldódik meg a Cisco vezérigazgatója szerint. A jelenség már most is komoly gondokat okoz.
Több hibát is azonosított az Nvidia a videokártyáihoz tartozó illesztőprogramban. A problémák ellen készített frissítés már elérhető, és javasolt mielőbb letölteni.
Újabb ügyben kényszerítenék bíróságra az almás céget: egy csoportos kereset benyújtói szerint az Apple túloz, amikor az iPhone-ok vízállóságáról beszél.
A kölcsönzők nagy része már régen bezárt, a technológia pedig elavultnak számít, ám ez sem akadályozta meg, hogy bűnözőként kezeljenek egy amerikai nőt egy vissza nem vitt videokazetta miatt. Amit állítása szerint még csak nem is ő kölcsönzött ki.
A Tian-he az új bázis főmodulja. Még tíz missziót kell teljesíteni, hogy az állomás minden része felkerüljön.
Egy év alatt 54 százalékkal nőtt az Apple bevétele – derül ki a szerda este közzétett pénzügyi jelentésből. Ez különösen annál a cégnél számít nagy dolognak, amelynél már egy éve is a világ egyik legnagyobb bevételt elkönyvelő vállalatáról beszélhettünk.
Közel fél évvel ezelőtt mutatta be az Apple saját lapkakészletét, az Apple M1-et, ami több szempontból is lenyűgözte a techvilágot. A legutóbbi hírek szerint pedig már a folytatás is érkezik nemsokára.
Az Apple vezetői között korábban több levélváltás is történt arról, hogy az iMessage üzenetküldőt jó lenne az androidos eszközök számára is elérhetővé tenni. A dologból végül mégsem lett semmi.
Negyed óra alatt bárkiről készít olyan digitális avatárt az Hour One nevű startup, amely aztán bármilyen helyzetben bevethető, szerepeltethető. Akár több helyen is lehetünk egyszerre, persze virtuálisan.
A Samsung már két éve adós a Galaxy Book portfólió frissítésével, az adósságát azonban most törlesztette – négyszeresen is. A szériából a Galaxy Book Pro lett a legerősebb, a Galaxy Book Odyssey pedig a hordozhatóság helyett a teljesítményre koncentrál.
A Kaspersky Lab még 2019-ben panaszolta be az Apple-t az orosz versenyhivatalnál, a szervezet most hozta meg az ügyben a döntését.
A kiszivárgott információk szerint 2021 harmadik negyedévében érkezhetnek a Qualcomm Snapdragon 888 Plus processzorral szerelt androidos csúcsmobilok. A Honort már hírbe is hozták a lapkakészlettel.
Az Európai Űrügynökség (ESA) új eszköze Dél-Amerikából kémleli majd az eget, a spanyolországi Cebrerosban lévő, ugyanilyen műszerrel együtt.
A hónapokkal korábban kezdődött fejlesztés keretében hardvereket korszerűsítettek, szoftvert frissítettek, illetve mintegy 500 kilométernyi vezetéket is kicseréltek.
Úgy tűnik, az AMD nem állított be felső határt a csúcskategóriás grafikus vezérlőjének, az RX 6900 XT-nek. Legalábbis ezt bizonyítja, hogy a kártya órajelét folyékony nitrogénnel most több mint 3 GHz-re sikerült növelni.
Csak az idei év első három hónapjában több mint 3 millió új PS5-öt adott el a Sony.
Az Apple áprilisi rendezvényén, az új Apple TV mellett egy olyan funkciót is bejelentettek, amelyet a régebbi Apple TV-k tulajdonosai is kihasználhatnak, ha javítani akarják készülékük színprofilját.
A Dél-pesti Centrumkórház infektológusa szerint a járvány leszálló ághoz érkezett, de az intenzívosztályokon még mindig nagy a leterheltség.