Már rendelhető a repülő autó, amivel 2026-tól közlekedhetünk
Az NFT nevű gyártó már elkezdte árulni repülő autóját. Az Aska 405-össel kilométert lehet megtenni egy feltöltéssel.
Az NFT nevű gyártó már elkezdte árulni repülő autóját. Az Aska 405-össel kilométert lehet megtenni egy feltöltéssel.
Nyolc órával azután, hogy útnak indult a SpaceX Crew Dragon űrhajója a Nemzetközi Űrállomás felé, a földi irányítás felszólt az űrhajósoknak, hogy volna egy kis probléma.
Egy, az Apple szemüveges projektjét jól ismerő forrás szerint a cégnek már meg kellett volna kezdenie az eszköz második körös tesztjét, ez azonban még nem történt meg.
Adathalászok támadnak a K&H Bank nevében. A helyzet komoly, az egyik jól bevált ellenőrzési módszer nem működik: a csalók által kiküldött e-mail ezúttal úgy néz ki, mintha valóban a pénzintézettől érkezett volna.
A világ vezető podcastterjesztője akar lenni a Spotify, és e cél érdekében (illetve az Apple ellenében) akár komoly bevételről is hajlandó lemondani.
Jelenleg legfeljebb 7 napos határidőt állíthatnak be az üzenetek törlésére a WhatsApp-felhasználók, ez azonban a jövőben változhat.
Mostantól anélkül írhatják át a tartalomgyártók a YouTube-csatornájuk nevét, valamint cserélhetik le a profilképüket, hogy ahhoz frissíteni kellene a Google-fiók adatait.
Annyira kellett a Microsoftnak a Discord nevű chatszolgáltatás, hogy a hírek szerint jóval többet kínált érte annak valós piaci értékénél. Némi gondolkozás után mégis kikosarazták a redmondiakat.
Egyre több az olyan mobiltelefonos alkalmazás, amely azt ígéri, hogy segít a párkapcsolatok valamilyen területén felmerülő problémák megoldásában, feldolgozásában. A felhasználók szerint jó részük kifejezetten hatásos.
A miniszterelnök a szombati terasznyitás alkalmából osztott meg egy képet, amely most már facebookos keretként is használható.
Egy nyilvánosságra került szabadalom arról árulkodik, hogy az LG tovább bővítené a feltekerhető eszközök körét. A televízió után akár a hordozható számítógépnek is lehetne kihúzható/feltekerhető kijelzős változata.
Túl van a harmadik bevetésén az Ingenuity nevű kis drón, amely ezúttal nemcsak a megtett távot, hanem a sebességét is növelte.
Sorra gyűjti újabb marsi küldetésének első pillanatait a NASA. Ezúttal az Ingenuity drón második repülése közben készült egy olyan felvétel, amilyen korábban még nem.
Bár az Apple elsősorban saját ökoszisztémáján belülre tervezte az elveszett dolgok megkeresésében segítő kis eszközt, kiderült, hogy az AirTag azért ki tud lépni az Apple-világból.
Már körvonalazódik, mire számíthatnak majd a felhasználók a Windows 10-hez várhatóan ősszel megjelenő, Sun Valley néven érkező frissítéssel.
Mostantól sokkal egyszerűbben is beállítható, milyen minőségben szeretnénk nézni a legnagyobb videómegosztó, a YouTube tartalmait.
A Horizon nevű vállalati rendszer olyannyira rossz volt, hogy még az ártatlanokat is korruptnak bélyegezte.
A Chiffa néven dolgozó fotós nemrég egy olyan tengeralattjáró fedélzetén járt, amit 30 év szolgálat után, 1995-ben vont ki állományából a szovjet – illetve akkor már orosz – hadsereg.
A Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus szerint a táblázatban más adatot is fel kellett volna tüntetni.
A régi, nem használt okostelefonok újrahasznosításának ötlete igazán jó, azonban a Samsung egyik ezt célzó programja sajnos nem túlzottan sikeres.