#testsúly

Nem a testsúlyán múlik, hogy vashiányos-e

A világon elegendő élelmiszert termelnek ahhoz, hogy mindenki jóllakjon, mégis 815 millió ember éhezik az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) 2018-as adatai szerint. Ezért nagyon sokan szenvednek nyomelem- és vitaminhiányban, de ez – például a vashiány – nemcsak a kórosan soványakat, hanem a túlsúlyosokat is érintheti.

Maltofer



Így őrizheti meg testsúlyát a menopauza előtt és utána is

Az idő előrehaladtával nőként (is) egyre nehezebb megőrizni az optimális testsúlyunkat, a változókori hormonváltozások pedig még tovább nehezítik a dolgunkat. A perimenopauza időszakában átlagosan fél kilót is hízhat egy nő évente, a testszírszázalékunk akár 20 százalékkal is több lehet, ugyanakkor sokat tehetünk azért, hogy a jóllétünket ebben az időszakban is megőrizzük.

Remifemin Plus









Ezzel a 6 lépéssel 6x6 százalékkal csökkentheti az esélyét annak, hogy rákos lesz

Az egészséges életmód jelentősen csökkentheti a rák kockázatát, az életmódot meghatározó különböző tényezők ugyanis egyenként mintegy 6 százalékkal szoríthatják vissza a betegség kialakulásának veszélyét – derült ki egy több mint százezer felnőttel végzett kínai kutatás eredményéből, amelyet a Cancer című nemzetközi szakfolyóiratban mutattak be.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI




Nagy vihart kavart Izraelben egy légszennyezettségről szóló tanulmány

A szennyezett levegő miatt húsz-harminc százalékkal kisebb a Haifai-öböl szennyezett részein élő csecsemők fejtérfogata – olvasható egy helyi tudóscsoport jelentésében. A Haifai Egyetem kutatásának adatai szerint nemcsak a gyermekek testsúlya és fejtérfogata kisebb a súlyosan szennyezett körzetekben, hanem a tüdőrák és a nyirokcsomó-daganat előfordulása is ötször gyakoribb az országos átlagnál.

MTI

Ez lehet a migrénje oka

A kövér embereket csaknem kétszer jobban fenyegeti fejfájás: 81 százalékkal nagyobb az esélyük migrénre – állítják amerikai kutatók.

MTI

Drágábban ülhet repülőre, aki kövér

A Samoa Air az első olyan légitársaság, amely az utasok testsúlya alapján számítja ki a jegyárakat. Vezérigazgatójuk szerint ez a legigazságosabb módszer, és ebben áll a repülés jövője.

hvg.hu

Kis súlyú babák születhetnek a szennyezett levegőjű helyeken

A közlekedés okozta légszennyezettség kockázati tényező a születési testsúlynál: azok a terhes nők, akik erősen szennyezett levegőjű körzetben élnek, nagyobb valószínűséggel hoznak világra a normálisnál kisebb testsúlyú gyermeket - állapították meg amerikai kutatók.

MTI