„Ép testben ép lélek” – szól a népi bölcsesség. Valójában ókori eredetű, az első századból való gondolatról van szó, Juvenalis római költő tollából, és éppen az ellentétét jelentette mai értelmének. Juvenalis mondata – „Azért kellene imádkozni, hogy ép testben ép lélek legyen” – voltaképpen ironikus odaszólás volt a kor emberének: a ránézésre makulátlan testek sok esetben belső zűrzavart rejtettek magukban. Az idő szépen átcsiszolta a mondanivalót, így ma ebből a mondatból nyerünk bátorítást testszépítésünk-testépítésünk időt, energiát és pénztárcát nem kímélő mutatványaihoz.

Tesszük mindezt azért, hogy testünk „(sz)épsége” visszahasson lelki bizonytalanságainkra, és mindebből testi-lelki harmónia, öröm és boldogság születhessen. Ám a valóságban már testünk tökéletesítésébe beletörik a bicskánk, mert valóságtól elrugaszkodott várakozásokat, énidegen változtatási terveket szövögetünk: e célok általában nem elérhetők, vagy nem fenntarthatók. Ha mégis sikerül kiviteleznünk testtökéletesítési törekvéseinket, az előre elképzelt boldogságérzés kérészéletűnek bizonyul. De mitől is ép tulajdonképpen a testünk, és hogyan hat mindez a lelkünkre?

Boldogságmítoszok

A testi épségről első nekifutásra csupa egészségügyi és esztétikai szempont jut eszünkbe. Három kérdésre egyszerűsíthetjük le szempontrendszerünket: helyén van-e minden testrészünk, egészségesen működnek-e a szerveink, és jól nézünk-e ki. Ha ezek alapján minden stimmel, elméletileg testi épség jellemez minket. Mégis, a gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy testrészek nélküli és/vagy betegeskedő és/vagy esztétikailag kifogásolható emberek tökéletesen harmonikus lelki világgal éldegélnek, míg kiváló egészségnek örvendő, szép emberek belső démonaikkal viaskodnak. Gondoljunk csak egy ismert magyar példára, Káposzta Ferencre, aki vonatbaleset következtében 25 éve lábak nélkül, mindössze egy karral éli mindennapjait, mégis tele van energiával, életerővel, jókedvvel. Mezőgazdasági kisbirtokosként a családi gazdaságot menedzseli, és sokkal produktívabb, boldogabb életet él testileg hiánytalan embertársai jelentős hányadánál.

A hiedelmek nem válnak be

Shutterstock

Azok a testünkkel kapcsolatos feltevéseink, hogy kisebb orral, hosszabb combokkal vagy dúsabb hajjal boldogabb életet élhetnénk, boldogságmítoszok csupán. Ezek olyan hiedelmek, amelyekkel feltételhez kötjük boldogságunkat – állítja Sonja Lyubomirsky, a Kaliforniai Egyetem pszichológusprofesszora. „Addig nem lehetek boldog, amíg…” és „akkor leszek boldog, ha…” kezdetű önmantrák ezek, amelyek számos variációban folytatódhatnak, például „amíg túlsúlyos vagyok”, vagy „ha gazdag leszek”. Ezek jó mentségként szolgálnak boldogtalanságunkra vagy sikertelenségünkre, ám gyorsan elmúlnak, amint, ne adj’ isten, elérjük őket.

Hedonikus adaptáció

Nőként például hajlamosak vagyunk külsőnk tökéletlenségeire (is) fogni pártalálási nehézségünket, és boldogságunk zálogát ezek helyreállításában látjuk. Ám szigorú diétázás, konditeremben átszenvedett órák, kozmetikai és plasztikai sebészeti beavatkozások után valahogy még mindig nem jön a várva várt elégedettség. Ha sikerül is megvalósítani változási vágyunkat, örömünk ideig-óráig tart csupán, aztán szépen elpárolog, és boldogságszintünk visszaáll a korábbi állapotra.

A pozitív pszichológiában jól ismert jelenség, a hedonikus adaptáció áldozataivá válunk. Ahogy Lyubomirsky szellemesen megjegyzi: „az életben semmi sem olyan fontos, mint amilyennek akkor gondolod, amikor gondolkodsz róla”. Egyszerűen eltúlozzuk a kellemes és lelombozó események hatásának mértékét és tartósságát kedélyállapotunkra nézve. Úgy képzeljük, ha bekövetkezik a vágyott dolog, eszünk szüntelenül csak azon fog járni. Megfeledkezünk a hétköznapok apró-cseprő ingereiről, amelyek összeadódva sokkal nagyobb és tartósabb befolyással vannak ránk, mint az egyszeri nagy történések.

Változtatás vagy alakítás?

Amíg más mell-, haj-, vagy bőrtípustól, más lábaktól, más alkattól reméljük az önbizalmat és a sikereket, addig csupán eszközként tekintünk a testünkre. Különálló, egyedi értékkel bíró elemek halmazaként viszonyulunk hozzá, mely halmazban lehetnek selejtes, takargatnivaló darabok. Átütő változást egészen addig nem fogunk elérni, amíg testünket erőszakosan meg akarjuk változtatni, amíg valami „mást” szeretnénk.

Lelkünk szemüvegén át

Shutterstock

Közelebb vihet minket ahhoz, hogy jó viszonyt alakítsunk ki a testünkkel, ha az említett egészségügyi és esztétikai szempontokat elengedjük, és testünk épségét lelkünk szemüvegén át ellenőrizzük. Fogadjuk el azt a csomagot, amit genetikai örökségként kaptunk, és nézzük át tüzetesen, mi van benne. Mi az, ami egyértelműen tetszik, mely részünkön lenne jó alakítani, és mi az, ami teljesen elfogadhatatlan. Vajon miért? Érdemes végiggondolni, honnan ered ez a zsigeri tiltakozás. Emlékeztet valakire az orrom, akire nem szeretnék hasonlítani? Folyton a média makulátlan nő-/férfiideáljához méregetem magam? Netán egész gyerekkoromban piszkáltak a szétálló füleim miatt? Az okok felismerése segíthet azok elengedésében.

Fogadjuk el a csomag tartalmát, de ne használjuk mentségként vagy kifogásként. Nem igaz, hogy nem alakíthatunk rajta. Ismerjük fel a mozgásterünket, miből mit lehet kihozni, mi az az összkép, amivel már elégedettek lennénk, és ezt figyelembe véve fogalmazzuk meg testünk épségének feltételeit. Tűzzünk ki reális célokat, alakításban és ne megváltoztatásban gondolkodjunk, majd tegyük is meg az első lépéseket céljaink megvalósulásáért. Abban a pillanatban, hogy cselekedni kezdünk, érezhető is lesz a változás fejben.

Gyümölcsöző összhang

Testünk elfogadása elhatározás kérdése is. Döntök arról, hogy jóban szeretnék lenni a testemmel. Olyan ez, mint a barátkozási folyamat. Gesztusokat teszünk egymás felé, és figyeljük a reakciókat. Feltérképezem, mire vágyik a testem, mi az, amivel kedvezni tudok neki, és mivel érek el ellentétes, kártékony hatást. Mérjük fel testünk igényeit: mekkora az alvásigénye, milyen ételeket szeret, ülve vagy állva érzi jobban magát, mivel lehet kényeztetni, mennyi a napi mozgásigénye és milyen mozgástípusokat szeret.

Minden test másra vágyik, másra érzékeny. Ha figyelmes kíváncsisággal sikerül kiismernem és a kedvére tennem, testem meg fogja hálálni a törődést, s ezzel szimbolikusan lépünk egyet egymás felé. A cél az ismerkedési folyamat szakadatlan ápolása, az interakció kialakítása, és a kölcsönös kedvezés egymásnak. Én a testemnek, a testem a lelkemnek. Ebből alakulhat ki gyümölcsöző összhang test és lélek között, aminek járulékos hozadéka lesz, hogy megszeretem az alkatrészeket is, amikből felépülök.

A latin közmondás orvosi értelemben nem igaz, ezt lássuk be. Egészséges testben bármilyen pszichével lehet élni, és tökéletlen test sem kárhoztat boldogtalanságra. De ha az ép test jelentését nem objektív, hanem szubjektív alapon határozzuk meg, akkor az épség abban a markáns érzésben ragadható meg, hogy a testem értem van, és nem ellenem. Ha minden porcikám szerves része a nagy egésznek, amit úgy hívnak, Én, az tökéletesen kimeríti az ép test fogalmát, függetlenül attól, hogy két lábam, szabályos fogsorom, hat- vagy nyolckockás hasam van-e. Így fonódhat össze mégis a testem épsége a lelkem egységével.

Pálinkás-Panyi Anna pszichológus

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.