Az M7-es autópályán tolató sofőr okozott hármas karambolt
Nem világos, mi járhatott annak az embernek a fejében, aki úgy gondolta, ha már elnézett egy lehajtót, jó ötlet lesz visszatolatni. Szerencsére senki nem halt meg.
Nem világos, mi járhatott annak az embernek a fejében, aki úgy gondolta, ha már elnézett egy lehajtót, jó ötlet lesz visszatolatni. Szerencsére senki nem halt meg.
A Rimac Nevera gyorsabban tud tolatni, mint amennyivel sok sportautó előrefelé képes haladni.
A sofőr, továbbra is hátrafelé haladva, egy körforgalomba is behajtott.
Úgy tűnik, egy kis ismertségért teljesen őrült dolgokra képesek egyesek.
Autópályán tilos tolatni vagy megfordulni.
A sérültet a tűzoltók szabadították ki a jármű alól.
Az 52 éves szakályi férfi a helyszínen meghalt.
Pásztó belterületén történt halálos közúti közlekedési baleset körülményeit vizsgálták a Nógrád megyei rendőrök.
A furcsa balesetben nemcsak az autóban ülők, hanem gyalogosok is megsérültek.
Ezt a funkciót bekapcsolva adott esetben olyan érzésünk lehet tolatás közben, mintha az autónk egy felülről tekintett apró Matchbox lenne.
Beparkolni általában nehezebb, mint kiparkolni, de egy méretes légijárművel ez utóbbi feladat sem túl egyszerű.
Egy idős nő vesztette életét a szekszárdi balesetben.
A nő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
A nőnek nyolc napon túl gyógyuló sérülése lett.
Az autósok tényleg teljesen megőrültek?
Vannak akiknek már a rükverc gondolatától görcsbe szorul a gyomruk. Ennek azonban nem feltétlenül kell így lennie.
Itt a jó idő, rengetegen tartanak a Dunakanyarba, és az így kialakuló dugók elől egyesek nem túl szabályosan próbálnak menekülni.
A Debrecenben kampányoló pártelnöknek akadt egy kis gondja, amikor a gázra lépett.
Az autónak előre menetben (jó esetben) semmi hangja nincs, tolatáskor viszont elkezd visítani az autó. Most elmondjuk, miért.