A Facebookon jelentette be a politikai elemző, hogy tervei ellenére mégsem indul el a veszprémi időközi választáson, bár meglepően sokan támogatták az ötletet. Visszalépését már nem teszi függővé Simicska Lajos indulásától.
"Ha megjelenik Simicska Lajos bármilyen formában a választáson, akár közvetlenül, akár közvetve, attól csak még komolyabb lesz a tétje a veszprémi időközi választásnak. (...) Ugyanakkor abban nem vagyok annyira biztos, hogy akkor szereplőként, tehát sakktáblán, bábuként is szeretnék megjelenni" – mondta az InfoRádióban a szintén az indulását fontolgató Török Gábor politológus.
Törok Gábor elindul Navracsics Tibor korábbi veszprémi mandátumáért, ha elég támogatást kap ehhez – ezt írta a politikai elemző a Facebookon. Török Gábor az Indexnek megerősítette, hogy komolyan gondolja ezt a tervét.
Kovács Zoltán ügyetlen volt a profi André Goodfrienddel szemben, a Századvég kuratóriumának tagjai kaptak amerikai beutazási engedélyt, és Orbán Viktor szándékosan hagyta otthon az internetadóval szemben rángatózó beosztottjait – ilyesmikről esett szó G. Fodor Gábor és Török Gábor közös Heti Válasz-interjújában.
Orbán Viktor valóban „baromi jó politikus”, amennyiben a politikus szakmai minőségének mércéje nem az ország prosperálása, fizikai jóléte, lelki egészsége és nemzetközi jó híre. Vagyis amennyiben a jó kormányzást nem számítjuk a politikusi erények közé.
A politikai logika alapján Orbán Viktornak már régen bukott politikusnak kellene lennie, de ő kivétel, aki felülírta azt, amit tudni véltünk a politika normál működéséről – írta Török Gábor politikai elemző. Szerinte a mostani konstellációban a baloldal nem tud felállni a padlóról a kormányfővel szemben.
"Most nem lesznek a 2010-eshez hasonló mézeshetek, már az első nap sokkal több a csalódottság és a pesszimizmus" – mondta a választások utáni időszakról a hvg.hu-nak Török Gábor. A politológus szerint a baloldal nem folytathatja ugyanígy, Budapesten kívül "az egész ország azt üzente nekik, hogy így nem kelletek". A Jobbik előtt komoly pálya nyílt, az LMP pedig akár együtt is működhet majd az MSZP-vel.
Olyan demokratikus választási rendszert nem találtak még fel, amelyben a magát demokratikus ellenzéknek nevező baloldal a tegnapi teljesítményével kormányváltó erő lehetett volna – ez Török Gábor politológus véleménye a vasárnapi választásokról.
A baloldal mostani kampánya szerinte 1990 óta a nagypártok által folytatott kampányok leggyengébbike, a Fidesz számára a Jobbik látványos megerősödése az egyik legveszélyesebb forgatókönyv, ezért inkább agyonhallgatják őket a Magyar Narancsnak interjút adó politikai elemző, Török Gábor szerint.
A pozsonyi Új Szónak adott interjújában Török Gábor politikai elemző arról beszélt, még mindig nem lehet teljesen lefutottnak tekinteni a választásokat, bár a közvélménykutatások jelentős Fidesz előnyt mutatnak. Orbán Viktor 25 éve csak azt nézi, mi éri meg neki politikailag, az ellenzéknek nincs saját története, csak annyi, hogy ne legyen Orbán.
Török Gábor elemző hívta fel a figyelmet a török minisztériumi háttérkiadvány megállapításaira, miszerint Magyarország nehezen nevezhető pluralista, még kevésbé demokratikus államnak.
"Ha komolyan vennénk azt, amit egy magyar politikus az ellenfeléről mond, könnyen arra a következtetésre juthatnánk, hogy a másikkal szemben minden megengedett. Márpedig egyre többen veszik egyre komolyabban az egyre irracionálisabb megnyilvánulásokat, nehéz lesz kitörni ebből a lefelé tartó spirálból" – mondta a hvg.hu-nak Török Gábor politológus a politikai hisztériakeltésről. A Corvinus Egyetem tanára szerint Gyurcsány Ferenc célja hosszabb távon az MSZP elfoglalása, Bajnai Gordonnak pedig a most megkötött MSZP–Együtt-megállapodás a politikai túlélést jelentheti.
Mindössze néhány százaléknyi szavazaton múlhat, hogy az új választási rendszernek adott esetben ne kétharmados, hanem négyötödös nyertese legyen, és mindezt a bizonytalanok dönthetik el – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor politikai elemző.