#Törökország


„Orbán, Erdogan, úristen!” – a török ellenzék vezetője szerint országa harca a demokráciáért hasonlít a magyarokéhoz, de nehezebb

Az EU kihasználja minden előnyét annak, hogy Orbán megbukott. „Trump cserben hagyja Lengyelországot.” Irán árnyékában a világ szinte megfeledkezett Ukrajnáról, pedig Kijev egyre jobban áll a fronton. Trump és Putyin osztozik a megaláztatásban, amit az iráni, illetve az ukrajnai háború miatt szenved el. Témák és vélemények a világsajtóból.


















A béke küldöttjeként lépett színre XIV. Leó pápa az első külföldi útján

Különös figyelem kísérte a visszafogott, óvatosan nyilatkozó, külpolitikai kérdésekben ritkán és megfontoltan megszólaló XIV. Leó pápa első külföldi útját. A májusi megválasztása után fél évvel Törökországban és Libanonban tett látogatása önmagában is jelzésértékű: a kereszténység és az iszlám megbékélését, a keresztény felekezetek közötti párbeszédet és a közel-keleti békét hirdette.