#trafikmutyi


Harmadszor tömi meg a kormány a fideszes politikus zsebét

Takács Gábor fideszes képviselő családja 12 dohánykoncesszióhoz jutott Miskolcon, miközben vállalkozása a Nemzetgazdasági Minisztériumtól és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől is kapott korábban támogatást – számolt be a Blikk. A képviselő szerint a pályázatok nem zárják ki egymást.


Happy trafikosok leveleit várja Gyulay Zsolt

5378 trafik nyertese kötött szerződést a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-vel. A cég megható, családi sikertörténetekről szóló leveleket kap a dohányboltosoktól, és arra kéri őket, küldjenek még, osszák meg boldogságukat az állami dohánycég kollégáival.




VG: küszöbön áll a dohánybéke

Küszöbön áll a dohánybéke, még ezen a héten aláírhatják a főbb állami és piaci szereplők a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. által előkészített szándéknyilatkozatot – írja a Világgazdaság keddi számában.


És akkor a NAV is pitizni fog a trafiknyerteseknek

A trafikok megnyitásában is olajozottan működik a nemzeti együttműködés, már a kormány is beavatkozott a nyertesek érdekében. Jön a romkocsmaadó, eltűnik a PSZÁF, tombol az árvíz, és nulla százalékos növekedéssel dübörög a gazdaság. Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!


Vészesen fogy az idő: az új trafikosoknak mindent szabad

Vészesen fogy a trafiknyertesek ideje a szükséges engedélyek megszerzésére ahhoz, hogy elindíthassák a dohányboltjukat. A kormány a segítségükre sietett: rendkívül engedékennyé tette a NAV engedélyezési szabályait. Még rajzolt mellékletet is be lehet nyújtani.



Trafikcsúcs: egy asztalhoz ült a Continental és a multik

Az új dohánytermék-kiskereskedelmi rendszer bevezetése, "a törvények betartatásának hangsúlyozása", illetve a szakmai egyeztetés és "az együttműködés hatékony megerősítése" volt a célja annak a mai kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. hívott össze.


Trafikmutyi: nem indíthat pert az ügyészség a miniszteri döntés ellen

A dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére vonatkozó jogszabályok nem jogosítják fel az ügyészt arra, hogy a nyilvános pályázat kiírására, elbírálására, a koncessziós szerződés megkötésére vonatkozó miniszteri döntéssel szemben pert indítson, vagy azzal szemben jogorvoslatot terjesszen elő – közölte az MTI megkeresésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön.





Zugló sietett a trafikos Palcsó Tamás segítségére

Az állam dohányértékesítési jogot, az önkormányzat pedig üzlethelyiséget is biztosít a legszerencsésebb trafikosoknak az új feltételek mellett újraosztott dohánykereskedelmi piacon. Nincsenek sokan a kedvezményezettek között, de a Megasztár második helyezettje köztük van.


Trafikmutyi: önmagukkal mennek szembe Tarlósék pavilonügyben

Míg korábban a főváros több száz közterületi árusítási kérelmet dobott vissza amiatt, mert a pultok-pavilonok helyett az üzlethelységek kihasználását akarja támogatni, a trafikok esetében mégiscsak engedékenyebb – írja a Népszava Hanzély Ákos független fővárosi képviselőre hivatkozva.