61 millió éves kontinenst találtak Grönland és Kanada között
Évmilliókon át formálódott az a kontinens, melynek kőzettöredékét most megtalálták a tudósok a jég alatt.
Évmilliókon át formálódott az a kontinens, melynek kőzettöredékét most megtalálták a tudósok a jég alatt.
HVG
Egy friss tanulmány alapján úgy tűnik, hogy fotoszintézis nélkül is képződik oxigén az óceán alján, a jelenséget pedig azoknak a nemesfém képződményeknek köszönhetjük, amelyek kibányászásának lehetőségét vizsgálták a kutatók.
hvg.hu
Ausztrál kutatók szerint több oka is van annak, hogy a Nemzetközi Űrállomáson lévők kevésbé élvezik az étkezéseket.
HVG
A Nipah-vírusba halt bele egy fiatal vasárnap Indiában: a helyi hatóságok mindenkit megfigyelés alá vontak, aki kapcsolatba került a fertőzött fiúval.
HVG
„Négymilliárd év után újra megszülethet az élet a Földön” – ezt célozza a magyar akadémikus által vezetett nemzetközi kutatási projekt.
hvg.hu
A NASA tudósait is meglepte az a látvány, ami a Curiosity kerekénél fogadta őket.
HVG
A macskák, a kutyák, a lovak jeleinek és testbeszédének egy részét tudjuk értelmezni. Meg tudjuk különböztetni a madarak figyelmeztető jeleit is a kacér trilláiktól. Még a rovarok „nyelvére” is van némi rálátásunk. De mi a helyzet a gombákkal? Tudnak-e vajon a gombák kommunikálni? Részlet az Erdők című könyvből.
hvg.hu
Két különböző brit csillagászcsoport két különböző gázt talált a Vénusz légkörében. Mivel a tudomány jelenlegi állása szerint ezeket a gázokat – a Vénuszon kizárható ipari előállításon kívül – mikrobák állíthatják elő, így élet jelenlétére utalhatnak. Vagy olyan kémiai folyamat eredményei, amit még nem ismerünk és nem értünk.
HVG
Egy fehérje blokkolásával hosszabb élettartamot figyeltek meg egereknél, ráadásul egészségesebbek is voltak. Van még néhány kérdőjel, a jó hír azonban az, hogy a szóban forgó fehérje az emberekben is jelen van.
HVG
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este.
MTI
Érdemes odafigyelni néhány tünetre, előfordulhat ugyanis, hogy önnél is jelentkezik a hőkimerülés a forró nyári időben. Mutatjuk, mik a figyelmeztető jelek, és mit tehet, ha észleli magán őket.
HVG
Brit csillagászoknak sikerült egy olyan modellt kidolgozniuk, ami még azelőtt jelzi a koronakidobódást, hogy a részecskék elindulnának a Föld felé.
HVG
A cink-bróm akkumulátorok biztonságosabbak, költséghatékonyabbak és egyszerűbb a kialakításuk, mint a lítiumion-egységeké. Van azonban egy nagy hibájuk, amit úgy tűnik, most sikerült kiküszöbölni.
HVG
A kínai Pejhang Egyetem kutatói olyan miniatűr drónt építettek, amit nem hagyományos elektromotorral szereltek fel. Ez a változtatás komoly előrelépést hozott az ilyen eszközök fejlesztése terén.
HVG
Amerikai kutatók szerint a jégolvadás mértéke sem olyan gyors, mint a jégtakaró globális hűtőhatásának csökkenése.
HVG
A Texasi Egyetem kutatói olyan „intelligens talajt” fejlesztettek ki, ami egyszerre oldja meg az élelmezés és a globális felmelegedés jelentette vízhiány problémáját.
HVG
A keleti hagyományokban ismert női és férfiminőségek nem ellentétei egymásnak – ha harmonikus kapcsolatot hozunk létre közöttük, segítik az életünket, mindennapjainkat.
Pulzus
A kutatók egye 2,5 méter hosszú dinoszaurusz megkövesedett maradványait találták meg Brazília déli részén. A példány a Tyrannosaurus rex egyik őse lehetett.
HVG
Nem fog vizet keresni a Holdon a VIPER: a holdjáró-küldetést anyagi megfontolásból fújták le, pedig már eddig sem volt olcsó.
HVG
A Tel-Avivi Egyetem kutatóinak sikerült elérniük, hogy az agy-számítógép interfész felismerje, ha a beteg egy szótagra gondol.
HVG