Találtak valamit, ami miatt újra kell írni Kárpátalja történelmét
Egy ukrajnai ásatáson felfedezett ősi kőeszközök lehetnek a legkorábbi bizonyítékai az ember megjelenésének Európában.
Egy ukrajnai ásatáson felfedezett ősi kőeszközök lehetnek a legkorábbi bizonyítékai az ember megjelenésének Európában.
MTI
Az elmúlt két év mintegy 96 olyan tanulmányát nézték át, amelyek a koronavírus-fertőzés gyerekekre gyakorolt hatásával foglalkozott. Íme az eredmény.
hvg.hu
Az Egyesült Államokban és Kínában végzett kutatás is ugyanarra az eredményre jutott: több lelkiproblémájuk van azoknak a tizenéveseknek, akiknek sok a testvérük. Azért felesleges messzemenő negatív következtetéseket levonni ebből, ugyanis más kutatások a testvérek pozitív hatását is kiemelték.
hvg.hu
Japán kutatók szerint a Mars ősi légkörében formaldehid keletkezhetett, ami aztán a vizekbe bekerülve létrehozhatta az élethez szükséges RNS-t.
hvg.hu
Megérkezett kedden az előző nap indult négy űrhajós a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), hogy kutatásokat végezzen a világűrben, és leváltsa az előző legénységet.
MTI
A gesztikulálás segíti a gondolkodást – írja könyvében a téma amerikai szakértője.
Pulzus
Olasz kutatók szerint a Bika csillagképben található HL Tarui nevű csillag körül épp bolygóképződés zajlik. Mivel hatalmas mennyiségű víz van jelen a területen, könnyen lehet, hogy egy lakható bolygó alakul ott ki néhány százmillió év múlva.
hvg.hu
Rendkívül jól sikerült amerikai tengerbiológusok legutóbbi expedíciója. Rengeteg új faj mellett négy új mélytengeri hegyet is felfedeztek Chile-közeli vizekben.
hvg.hu
Több szabálytalanságot is vétett az Elon Musk által alapított Neuralink abban a kaliforniai kísérleti laboratóriumában, ahol állatokon tesztelték, hogyan lehet beültetni a cég által fejlesztett chipet az agyba.
hvg.hu
Beköszöntött az éjszaka a Hold azon részén, ahová nemrég szállt le az Odysseus nevű amerikai űreszköz. Kérdéses, hogy túléli-e a következő heteket.
hvg.hu
Máskor hónapok vagy évek kellenek ahhoz, hogy egy jégtáblán egy 10,5 km hosszú repedés keletkezzen. Egy most bemutatott esetben ehhez 5 perc is elég volt.
hvg.hu
A Wired szerint forradalom előtt áll az okostelefonos piac.
hvg.hu
A Varda Space mini űrlaboratóriumát sikerült visszahozni a Földre, bár nem volt benne sok köszönet.
Írországi kutatók többszáz csecsemőtől vett székletmintát vizsgáltak meg, és arra jutottak, hogy azoknak a babáknak a mikrobiomja, akik a pandémia idején, a lezárások időszakában születtek, jobb minőségű, mint a Covid előtti babáké. Valószínűsítik, hogy a "pandémia-bébik" kevésbé lesznek allergiásak emiatt.
hvg.hu
A városi legendával ellentétben a NASA nem költött több millió dollárt az űrtoll kifejlesztésére. A ceruza használata pedig sokkal kevésbé praktikus az űrben, mint azt elsőre gondolná az ember.
hvg.hu
Az ELTE kutatói nagy hazai együttműködésben jól kötő kismolekulákat találtak, amelyekkel nem a sejtosztódás alapvető mechanizmusaiba avatkoznak be, hanem az egészséges állapotot állítják helyre.
hvg.hu
A NASA New Horizons űrszondája ott észlelt nagyobb mennyiségű port a Naprendszer szélén lévő Kuiper-övben, ahol minden eddigi számítás szerint nem kellene lennie.
hvg.hu
Azon töprengenek a biodiverzitás-kutatók, hogy mit találhattak egy makk kupacsában a Pilisben.
hvg.hu
Hormonmentes fogamzásgátlást ígér a férfiaknak az új szer, melyet hamarosan embereken is kipróbálnak.
hvg.hu