12 új holdat találtak a Jupiter körül, most már beelőzte a Szaturnuszt
A Jupiter körül most már hivatalosan is 92 olyan égitest kering, amiket holdként tartanak számon a csillagászok. Némelyik olyan kicsi, hogy alig lehet észrevenni.
A Jupiter körül most már hivatalosan is 92 olyan égitest kering, amiket holdként tartanak számon a csillagászok. Némelyik olyan kicsi, hogy alig lehet észrevenni.
hvg.hu
A Mars-misszióról, a mesterséges intelligenciáról és a koronavírus-járvány alatti, őt érintő összeesküvés-elméletekről is beszélt Bill Gates egy friss interjúban. Azt is elmondta, hogy mivel foglalkozik most.
hvg.hu
Hasonló átalakításokat tervez Benjamin Netanyahu kormánya ahhoz, amit Orbán Viktorék vittek véghez a média és a tudomány területén. A CEU egyik professzora szerint azonban Izraelben még könnyebb dolga lesz a hatalomnak, mint Magyarországon volt.
hvg360
A Harvard Egyetem kutatói nemrég arra jutottak, hogy azok a gyerekek, akik már 1 éves koruktól kezdve nézik a mobiltelefont, táblagépet, később a tanulásban és a figyelmük összpontosításában is rosszabbul teljesíthetnek.
hvg.hu
Egy friss kutatás szerint fontos szerepet töltöttek be az állatok a vikingek életében, erre több jel is utal – például, hogy egymás mellé temették az embereket és az állatokat, és hogy együtt hajóztak.
MTI
Látványos meteorittípusokat bemutatva kalauzolja el a látogatókat a Naprendszer őstörténetébe az a kiállítás, amely február 18-tól április elejéig látogatható a Svábhegyi Csillagvizsgálóban.
MTI
Folyamatos hányinger, hasfájás és hányás miatt fordult orvoshoz egy 23 éves amerikai nő. A tüneteket ugyan sokféle betegség okozhatja, ám mint kiderült, a páciensnél két éven át mindennaposak voltak a rosszullétek, amit ilyen hosszú időn át már kevés kór magyaráz.
hvg.hu
A gyárakban már bizonyítottak, most korallokat mentenek a digitális ikrek – adott hírt a Siemens arról, hogy a tengeri élővilág feltérképezésében használni kezdik a technológiát.
hvg.hu
Kimondottan a nehéz harci körülmények között lehet hasznos a Boeing egyelőre csak koncepcióként létező repülője, mely a lopakodók tulajdonságait mutatja fel, azonban hasznos lehet nagyobb teher szállítására is. A kialakításából fakadóan pedig az üzemanyag-fogyasztása is alacsonyabb lehet.
hvg.hu
Magyar amatőr csillagászok már 2022 júliusában is készítettek fotót a C/2022 E3 (ZTF) kódjelű üstökösről, de a legtöbb fénykép 2022 decemberében és 2023 januárjában készült, hiszen az égitest akkor volt hozzánk legközelebb. Ezekből a felvételekből válogattunk egy adagot.
hvg.hu
Hamarosan embereken is kipróbálhatják az Egyesült Államokban azt a vakcinát, ami a három leggyakoribb invazív gombás fertőzés ellen nyújthat védelmet.
hvg.hu
Az ősi apai és anyai leszármazási vonalak vizsgálatából több érdekességet is leszűrtek magyar kutatók erdélyi falvakból származó mintákból.
MTI
Tamara Iungman, a barcelonai egészségtudományi intézet kutatója szerint ha a városokban 30 százalékkal növelnék a fával beültett területek arányát, kevesebben halnának meg a hőhullámok miatt.
MTI
A dodómadár közeli rokona, a galamb lehet a kutatók segítségére abban, hogy génszerkesztéssel „újjáélesszék” a 17. században kihalt madarat.
hvg.hu
Elképzelhető, hogy a mesterséges intelligencia bukkan majd először a földön kívüli élet jeleire, amennyiben hatásosnak bizonyul az érdekes, a szokottól eltérő jelek kiszűrésében.
hvg.hu
Az Oxfordi Egyetem kutatói szerint egy iskolai tanév harmadával vannak lemaradva a diákok, akik a koronavírus-járvány idején távtanulásra kényszerültek. Ebből később lehet nehézségük.
hvg.hu
A Torontói Egyetem munkatársai egy olyan új ablaküveget tesztelnek, melyben folyadékot lehet keringetni. Függően attól, hogy milyen folyadék áramlik a többrétegű üvegben, több dolgot is ki lehet szűrni – például nyáron elég csak a fényt beengedni, a hőt adó infravörös sugárzás „kizárható”. A kutatók szerint az általuk „folyékony ablakként” emlegetett fejlesztéssel jelentősen spórolni lehet a környezetterhelésen és a rezsiszámlákon is.
hvg.hu
A Tel Aviv-i Egyetem kutatóinak új vizsgálata szerint az autisták valójában erősebben érzékelik a fájdalmat, mint az emberek többsége, sőt nehezebben is tudtak alkalmazkodni ahhoz.
hvg.hu
Egy friss felmérés résztvevői erősebb orgazmusról, a megkérdezett nők 40 százaléka pedig többszörös orgazmusról számolt be akkor, amikor – az egészségügyi szempontokból gyakran problémás – kannabiszfogyasztása után létesítettek szexuális kapcsolatot. De az is lehet, hogy ez csak placebohatás.
hvg.hu
Egy ritka faj nyomait fedezték fel ötezer méter felett a Mount Everesten.
hvg.hu