Megmutatták színesben egy 2000 éves egyiptomi múmia arcát
Színes portrékat tártak fel múmiákról egyiptomi régészek. A lelet igazi ritkaságnak számít, 1911 óta nem találtak ilyet.
Színes portrékat tártak fel múmiákról egyiptomi régészek. A lelet igazi ritkaságnak számít, 1911 óta nem találtak ilyet.
Nem közismert, de tény: számos, napjainkra már kihűlt vulkán húzódik a Dél-Alföld felszíne alatt. Ezeket vizsgálják külföldi kutatócsoportokkal együttműködve a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) geológusai. Eredményeik nemcsak a jelenleg is aktív tűzhányók működésének megértését segíthetik, hanem azoknak a mélyfúrásoknak a tervezését is, melyek lehetővé teszik egyebek mellett a kőolajlelőhelyek kutatását is.
Történelmi bejelentést tett kedden délután az amerikai energiaügyi minisztérium: a kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban a világon először sikerült elérni, hogy több energiát állítsanak elő fúzióval, mint amennyit használtak a folyamat beindításához. A jelentős tudományos áttörés nyomán komoly előrelépés várható a korlátlan tiszta energia és akár fegyverkezés terén is.
A világon az elsők között azt vizsgálják egy kísérlet keretein belül az Egyesült Királyságban, hogy a laboratóriumban létrehozott vörösvérsejtek tovább maradnak-e életben, mint a szervezet által előállítottak.
Egy új kutatás rávilágított, hogy nincs feltétlenül szükség hosszú edzésekre ahhoz, hogy csökkentsük a korai halálozás kockázatát. Elég lehet ehhez néhány intenzív, mindennapos tevékenység, mint a lépcsőzés vagy a busz után futás.
Gyakran hallunk iránymutatásokat arra vonatkozóan, hogy mennyi vizet kéne naponta meginnunk – egy új kutatás azonban arra mutatott rá, hogy ez a mennyiség számos egyéni és környezeti faktortól függhet.
Kiugró többlethalálozás látható a különösen meleg vagy hideg napokon a szívelégtelenséggel küzdők esetében, mutat rá egy új kutatás, melynek során több millió adatot vizsgáltak 40 éves időtávban.
Borostyándarabba zárt csótányt vizsgált meg egy kutató, megkövesedett spermiumot is talált a leletben.
Ijesztő kockázatra hívták fel a figyelmet svájci kutatók: a gépi mosogatási folyamat során használt vegyszerek maradványai akár krónikus betegségekhez is vezethetnek.
A békasperma lefagyasztásával őriznék meg a különösen veszélyeztetett állatfajok genetikai sokféleségét; ezek hosszú távú tárolása sokaknak jól jöhet az állatvilágban.
A nemrég Daytona Beach Shores partján előbukkant, fából és fémből álló ismeretlen törmelékről kiderült, hogy az 1800-as évek tengerészeti történelmének egy darabja.
Miután a hagyományos terápiás módszerek nem vezettek eredményre, az orvosok az úgynevezett kiméria antigénreceptor-kezelést is kipróbálták a 13 éves Alyssán. Kiderült, a módszer bevált.
Egészen újszerű módszerrel oldanák meg a szennyvízcsövek költséges javítását kutatók. Az öngyógyító beton amellett, hogy meghosszabbítaná a csövek élettartamát, a körforgásos gazdaságot is segítené.
Ausztrál csillagászok elemezték a James Webb űrteleszkóp felvételét a Déli Gyűrűs-Ködről.
Szerdáról csütörtökre virradó éjjel látványos csillaghullás figyelhető meg az égen, amikor megérkezik a Geminidák meteorraj. Kedvező időjárás esetén óránként akár százötven hullócsillagot is megszámlálhatunk.
A rákregiszter legújabb eredményei alapján folyamatosan nő a felfedezett daganatos megbetegedések száma, a halálozások aránya ugyanakkor stagnál; ez rámutat arra, hogy az időben elvégzett szűrések életet menthetnek – hívta fel a figyelmet Országos Onkológiai Intézet.
Rekordáron, 882 ezer dollárért (430 millió forint) kelt el Charles Darwin egy aláírt kézirata – közölte a Sothyeby's aukciósház.
Spontán hányási rohamokat élt át egy fiatal nő, melyek során olykor napi 30-szor is öklendezett. Mint kiderült, a tünetei egy autoimmun betegségből származhatnak.
Klinikai kutató képzést hoznak Magyarországra.
A tudósok úgy gondolják, azért mérnek fénytöbbletet az űrben a távcsöveink, mert a Naprendszer porának nevezett anyag visszaverheti a napfényt.