Újra az uralkodó ellen tüntettek Bahreinben
Bahreinben királyellenes jelszavakat skandált több ezer ember csütörtökön egy fiatal temetésén, aki jogvédők szerint egy rendőrségi könnygáz gránát ütésétől halt meg.
Bahreinben királyellenes jelszavakat skandált több ezer ember csütörtökön egy fiatal temetésén, aki jogvédők szerint egy rendőrségi könnygáz gránát ütésétől halt meg.
MTI
Elmarad a csütörtökre több pedagógus szakszervezeti tömörülés által meghirdetett demonstráció Miskolcon - egyebek mellett ez a megállapodás született a miskolci önkormányzat illetékesei és a tiltakozó akciót kezdeményező szervezetek között.
MTI
A dél-afrikai rendőrség riasztó gránátokkal, könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatott szét kedden kődobáló, a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) párt zászlaját égető, és az ország elnökének lemondását követelő tüntetőket.
MTI
Demonstrációra készül több pedagógus szakszervezeti tömörülés Miskolcon, az egységes miskolci közoktatási tüntetést szeptember elsején tartják a borsodi megyeszékhelyen - közölték az érdekképviseletek.
MTI
Százezrek tüntettek pénteken Jemenben, hogy a líbiai lázadók győzelmére hivatkozva Ali Abdalláh Száleh elnök rendszerének végét követeljék - közölték szemtanúk.
MTI
Chilében meghalt pénteken egy tizenéves tüntető, akit előző nap lőttek le a fővárosban kirobbant zavargások közben.
MTI
A XI. kerületi önkormányzat nem hajlandó meghosszabbítani a Zöld Pardon bérleti szerződését, ez múlt héten derült ki. Kedd este a szülők lépnek akcióba, hogy tiltakozzanak a szórakozóhely bezárása ellen.
hvg.hu
A spanyol rendőrség gumibotütésekkel feloszlatott csütörtök este Madrid központjában egy újabb pápaellenes tüntetést – jelentette egy újságíró a helyszínről.
MTI
Folyamatosak az egyeztetések a szakszervezetekkel - így reagált a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtöki tájékoztatóján arra, hogy demonstrációt szervez négy érdekképviselet szeptember 12-re, az őszi ülésszak első napjára a Parlament elé, hogy tiltakozzanak a kormány munkavállalókat érintő eddigi és tervezett intézkedései ellen.
MTI
Demonstrációra készül a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet. Egyebek mellett azt szeretnék elérni, hogy a felügyelőbizottság kezdeményezze a tulajdonosnál a Kapos Volán Zrt. vezérigazgatójának felmentését.
MTI
Egy leendő cementcsomagoló ellen tüntettek helyiek, környezetvédők és politikusok a dabasi polgármesteri hivatal előtt szerdán - mondta a Dabasi Lokálpatrióta Egyesület elnöke. A Holcim csütörtökön azt közölte: nem cementcsomagolót, hanem cementelosztó-központot akarnak létrehozni.
MTI
A tunéziai változások lassúságával elégedetlen emberek tüntettek hétfőn Tunézia fővárosában és más településeken is. A rendőrök könnygázzal és gumibottal fékezték meg a tiltakozókat.
MTI
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom több tagja összetűzésbe keveredett a Sziget Fesztivál bejáratánál a biztonsági őrökkel. A hatóság emberei eleinte pár méterről figyelték az eseményeket, a hvg.hu értesülései szerint Zagyva György Gyula (Jobbik) országgyűlési képviselő tárgyalt a rendőrökkel.
hvg.hu
Két újabb városba vonult be a szíriai hadsereg csütörtök reggel az ország északi és középső részén, hogy elfojtsa a kormányellenes népi felkelést - közölték szíriai emberi jogi aktivisták.
MTI
Demonstrációt tartanak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Magyarországot lejárató tevékenysége ellen péntek este hat órától a Sziget Fesztivál bejáratánál - jelentette be a Klubrádióban az egyik szervező.
hvg.hu
Szíriában a nemzetközi felzúdulás ellenére is folytatódtak kedden a hadsereg támadásai több város tiltakozó lakossága ellen. Emberi jogi szervezetek 25 halottról számoltak be.
MTI
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevében a Sziget idejére meghirdetett tüntetés bejelentője egymaga próbált bejutni kedden a fesztiválra, de a biztonsági őrök kitessékelték. Gyimesi Zoltán egy videós kollégája kíséretében akart belépni, elmondása szerint azért, hogy "felmérje a terepet".
FN.hu
Több tucat nő tüntetett hétfőn Tuniszban a teljes egyenjogúságért és a nőket diszkrimináló törvények eltörléséért, különösen az örökléssel kapcsolatos rendelkezésekben.
MTI
Hétfőre virradóra is folytatódtak a zavargások Londonban, miután csütörtökön a rendőrök Tottenhamben lelőttek egy helyi férfit. A tüntetők rendőrökre támadtak, gyújtogattak, fosztogattak és több rendőrautót is megrongáltak - számolt be a The Guardian. A rendőrség száznál is több randalírozót vett őrizetbe.
hvg.hu
Egy kijevi bíróság vasárnapra virradóra megtiltott minden ellenzéki gyülekezést annak a bíróságnak a közelében, amely Julija Timosenko volt ukrán kormányfő ügyét tárgyalják.
MTI