Orbán Viktor bölcselkedéseinek nagy része egy harmadosztályú focicsapat öltözőjében is elhangozhatna
A miniszterelnök az idén is egymás után adta hazafiaskodó életvezetési tanácsait, amelyeket hívei mint a mannát fogyasztanak.
A miniszterelnök az idén is egymás után adta hazafiaskodó életvezetési tanácsait, amelyeket hívei mint a mannát fogyasztanak.
Orbán Viktor keményen beleszállt a szlovákiai magyar pártokba, amelyek valóban képtelenek egységbe tömörülni, ám ennek éppen a magyar miniszterelnök az egyik okozója.
Az elmúlt években meredeken nőtt a számszerű magyar GDP, de csak a pandémia utáni visszapattanás, gazdasági zavarok, illetve a brutális infláció magyarázza ezt. Mindenesetre, ha minden így megy tovább, elérhető 2030-ra a 160 ezer milliárd forintos GDP – de ki akarná, hogy így menjen tovább? Máskülönben olyan csoda kellene, amit még az amúgy is kétes értékű akkuberuházások sem tudnak elhozni.
Kristály Lehel szabálytalanul előzött, és frontálisan ütközött. A balesetben egy apa és hatéves fia halt meg, felesége és másik két gyermeke súlyosan megsérült.
Sok székely fiatalnak Tusványos volt az első fesztiválélménye. Ők bulizni érkeztek, a koncertekre viszonylag olcsó a belépő. Harminc sátorban több mint ötszáz program várta közönségét, amely éppen olyan színes, mint a kulturális kínálat.
A világ erőegyensúlyáról elmélkedett tusnádfürdői beszédében Orbán Viktor, megértően viszonyulva Kínához, ostorozva a Nyugatot. A szomszédos országok sem fogadták jól a miniszterelnök róluk szóló kijelentéseit.
A miniszterelnök alapvetően semmi újat nem mondott, helyenként kifejezetten rosszindulatú módon támadta a Nyugatot, dicsőítette Kínát és megértően beszélt Oroszországról, írja a német közszolgálati médium munkatársa.
Igazi helyi híresség és látványosság az a medve, amelyiket a tusványosi dzsembori idején Orbán Viktor is lefotózott a kocsiból – és még sokan mások is, hiszen az amúgy békés mackó rendszeresen az út mellett „koldul” kaját és szívesen pózol a róla készülő képekhez is.
Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét értékelik. Patthelyzet Spanyolországban, a konzervatív Néppárt győzött, a jobboldal mégis kiábrándult és zavarban van. Kijev virul és nem alkuszik, helyszíni beszámoló a New York Timesban. Válogatás a világsajtó írásaiból.
A háború kitörése óta nem tud lelkesíteni Orbán Viktor, és ez Tusnádfürdőn sem változott: a miniszterelnök egyre drámaibban vizionálta a világvégét, a külpolitikában félremagyarázott mindent, belpolitikában pedig úgy beszélt a hosszútávú jövőről, hogy közben csak a múltról volt mondanivalója. Elemzés.
Csák János miniszter Tusványoson azt mondta a hvg.hu-nak: „Nagyon sok embernek be lehet mesélni, hogy ő más, mint aminek született”; neki van Y kromoszómája, és „vállalja a sorsát”, de a „gyerekeinket hagyják békén”. Semjén Zsolt azt nyilatkozta stábunknak, a fóliázás kapcsán „semmi értelme” arról beszélni, meleg lesz-e a gyerekből, ha ilyesmiről olvas, de „meg kell védeni” őket a „szexuális tartalmaktól”. A hvg.hu videóriportja Tusványosról.
Tudósítóink szerint csak a román rendőrök profizmusán múlott, hogy nem lett komoly balhé a magyarok és a románok között.
A miniszterelnök azt reméli, hogy jövőre már a 2040-ig tartó tervekről is beszélhet Tusványoson. Idén azonban a felemelkedő Kínáról, a lassan hanyatló Egyesült Államokról és Európáról beszélt sokat. Magyarország előtt szerinte egyetlen út áll: követni azt, amit 2010-ben kijelöltek neki.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf alighanem azt remélte, a román média képviselője majd nem fogja érteni, amikor megkérdezi a tanácsadóját, kell-e neki románoknak is nyilatkoznia.
A hvg.hu stábja a még teljesen üres nézőtéren szúrta ki a helyét már elfoglaló LGT-alapítót.
Orosz-ukrán háború, NATO, Egyesült Államok, infláció, Magyarország helye a világban - Orbán Viktornak bőven volna miről beszélnie idén is Tusványoson. A miniszterelnök beszédét élőben közvetítettük a hvg.hu-n.
A nem épp kormánypártiságáról ismert énekes közölte: ők a zenerajongókhoz jöttek Tusványosra, „nem a sötétséghez”.
Mi történik Tusványoson, mielőtt Orbán Viktor színpadra lép? Mi újat tudnak mondani a kormánypolitikusok, és miért csak a világ végén lehet velük beszélgetni? Van-e medve? Használ-e Tuzson Bence alapozót? Tusványosi tudósítóink röviden válaszoltak a legfontosabb kérdésekre közéleti podcastunkban.