Novák Zoltán

Novák Zoltán



Tizenkét jelenség, ami a Fidesz kétharmadához vezetett
 

Tizenkét jelenség, ami a Fidesz kétharmadához vezetett

Ha értelmezni akarjuk a kétharmados aszimmetriából fakadó politikai helyzetet, nem árt számba venni, milyen okokra vezethető vissza a kétharmad. Ez már csak azért is elengedhetetlen, mert enélkül nehezen értelmezhetjük a Fidesz-kormány szándékait és tetteit, illetve nem mérhetjük föl a legnagyobb ellenzéki erő előtt álló kihívások természetét sem. Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetőjének írása.


Novák Zoltán: Egy hazárdjáték, ami a bőrünkre megy
 

Novák Zoltán: Egy hazárdjáték, ami a bőrünkre megy

A kormány a felső középosztály és az elit javára igazítja át a nemzeti elosztásrend arányait egy olyan világgazdasági környezetben, amelyben az újra elosztható anyagi javak az elmúlt években drasztikusan csökkentek. Így a jövedelemátcsoportosítás csak az alsó rétegek státuszának sérülése árán hajtható végre. Mindeközben keveset tudunk arról, hogy a kedvezményezett rétegek jelen állapotukban képesek lehetnek-e a gazdaság dinamizálására.


Novák Zoltán: A Fidesz-tábor bomlásának virágai
 

Novák Zoltán: A Fidesz-tábor bomlásának virágai

A Fidesz támogatottsága február óta folyamatosa csökken, bomlóban a párt heterogén szavazótábora. Az ország legnagyobb politikai táborát ma már a pártot nem választók csoportja képezi. Mindez felveti – mutat rá a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője –, a csökkenő legitimitás milyen hatással lesz a kormányzás irányvonalára és magára a kormányzó elitre. Továbbá: mi lesz a sorsa annak a hatalmasra duzzadt tábornak, amely egyelőre nem talál politikai képviseletet magának?


Novák Zoltán: Kormányzás ellenségképekkel, harci retorikával
 

Novák Zoltán: Kormányzás ellenségképekkel, harci retorikával

A kormányzati kommunikáció központi elemévé vált az ellenségképzés. Mivel az ellenzék gyenge, a harci retorika más ellenségképletekkel kénytelen operálni. A pillanatnyi kényszerhelyzet szülte ellenségkonstrukciók (magánnyugdíjpénztárak, IMF, EU) mellett vannak koncepcionális, hosszabb távra szóló konstrukciók, ilyen az államadósság - szögezi le Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.


Novák Zoltán: Az erőpolitika kormányzati karaktere
 

Novák Zoltán: Az erőpolitika kormányzati karaktere

A Fidesz-kormány erős állami szerepvállalásra alapozott, cselekvésorientált kormányzást kíván megvalósítani. Ezek az államra, családra, kormányzásra, erőpolitikára vonatkozó szemléleti alapvetések jelen lesznek minden szakpolitikai döntésben, érvényesülnek majd minden átalakítási mozzanatban, és ezáltal – közvetve vagy közvetlenül – jelentősen kihatnak életkörülményeinkre is, jósolja Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.


Novák Zoltán: Fidesz kormányzás a cselekvés bűvöletében
 

Novák Zoltán: Fidesz kormányzás a cselekvés bűvöletében

Kockázatos az Orbán-kormány egyensúlyozása hatékonyság és szabadság között: a kétharmados felhatalmazás birtokában erős a csábítás, hogy amint valamilyen problémába ütköznek, módosítsák a szabályozást, ha kell, az alkotmányt, aminek kiszámíthatatlanság és bizonytalanság lehet a velejárója. Annak pedig a hatékonyság láthatja kárát, ha nem tudják a problémák gyökerét beazonosítani és rossz megoldást választanak – mutat rá Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.


Novák Zoltán: Miért maszatol a kormány az adóváltozások ügyében?
 

Novák Zoltán: Miért maszatol a kormány az adóváltozások ügyében?

Méltatlanul kevés szó esik arról, hogy debütál a Fidesz-kormány új adórendszere, amely pedig jelentősen átrendezi a közteherviselés hazai rendszerét. Az új adószabályozás nem csupán adócsökkentésről szól, hanem arról is, hogy az anyagi javak nemzeti elosztásrendjének új modellje van kialakulóban. Az állampolgárok erről azonban egyelőre keveset tudnak. Vajon miért? Erre igyekszik válaszolni Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.


Őszödi  déjà vu: reform vagy bukás!
 

Őszödi déjà vu: reform vagy bukás!

A reformkényszert tulajdonképpen a rendszerváltás óta minden kurzus érzékelte, sőt volt olyan, amelyik a reformok ügyét retorikája középpontjába állította, ennek ellenére a regnáló kormányok a konkrét reformlépésektől úgy irtóztak, mint ördög a tömjénfüsttől. Többnyire csak toldozgatásra, foltozgatásra, rögtönzésszerű korrekciókra, félmegoldásokra futotta. Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetőjének írása.


Novák Zoltán: Kényszerpályán a kormány
 

Novák Zoltán: Kényszerpályán a kormány

Az Alkotmánybíróság jogkörének megkurtítása a kormány számára nem elvi kérdés, nem a közvélemény tesztelése, nem is erődemonstráció, hanem vegytiszta pragmatikus lépés, egy megelőző manőver, amellyel a jövő évi költségvetés összeomlását igyekszik megelőzni. Ez a történet nem a 98%-os büntetőadóról (és a mögötte álló egymilliárdos tételről szól), hanem a válságadók és a magánnyugdíj-befizetések sorsáról. Ha ugyanis az Alkotmánybíróság elmeszelné a válságadókat és a magánnyugdíj-befizetések átirányítását, az több száz milliárdos lyukat ütne a jövő évi költségvetésen, és úgy dőlne össze az új gazdaságpolitikai szisztéma, mint a kártyavár -- véli Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.


Marad-e a nemzeti együttműködés, amikor a büdzsét vitatják?
 

Marad-e a nemzeti együttműködés, amikor a büdzsét vitatják?

A nemzeti együttműködés motívumrendszere jól vizsgázott az önkormányzati választáson, ám most újabb próbatétel következik: a jövő évi költségvetés vitájánál konkrétumokról kell beszélni, a büdzsé szerkezetéről, tartalmáról, prioritásairól. Ekkor dől el valójában, hogy középtávon mennyire életképes a nemzeti együttműködés koncepciója és retorikai eszközrendszere – állapítja meg Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.


Visszataszító jelenségek a magyar munka- és üzleti kultúrában
 

Visszataszító jelenségek a magyar munka- és üzleti kultúrában

Normális kollegiális viszony helyett a munkahelyen egymás fúrása, lejáratása, könyöklés, a vállalatok közötti versenyben trükközés, feljelentgetés, pereskedés, bizalomhiány – van mit változtatni a munka-illetve üzleti kultúrán Magyarországon. Nem lehet mindent a politikai kultúra kezdetleges voltára fogni, véli Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.


Van társadalmi szerződés, csak nem vettük észre?
 

Van társadalmi szerződés, csak nem vettük észre?

A nemzeti együttműködés nyilatkozata úgy interpretálja az utóbbi hónapok eseményeit, hogy a "társadalmi szerződés" már megköttetett, a szerződéskötés aktusa maga a választás volt, tárgya pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszerének létrehozása. Milyen lenne egy igazi társadalmi szerződés? – ezt fejti ki Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.


Novák Zoltán: Kire volt sikk szavazni az idén?
 

Novák Zoltán: Kire volt sikk szavazni az idén?

Milyen érzetek, milyen képzetek kapcsolódtak az egyes pártokhoz, milyen trendek befolyásolták a választói magatartást? A pártok milyen életérzést, milyen hangulatot sugároztak? Bizonyos körben sikk volt a Jobbikra, egy másik körben pedig az LMP-re szavazni. Viszont sok hagyományos MSZP-s szavazó kínban volt, hogy leadja-e szavazatát hűtlennek tartott pártjára. A Fidesz-szavazatoknál divatos trendek már nem játszottak szerepet, a párt győzött a „betapasztott szájú kampány” ellenére – állapítja meg cikkében Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.


Fidesz-dilemma: kezdjen-e nyílt küzdelmet a Jobbikkal?
 

Fidesz-dilemma: kezdjen-e nyílt küzdelmet a Jobbikkal?

Mostanra egyre kitapinthatóbb, hogy a kampány kulcsmotívuma az a pozicionálási küzdelem, mely sajátos háromszögbe rendezi a Fideszt, a Jobbikot és az MSZP-t. A Fidesz az MSZP és a Jobbik, a szocialista párt a Fidesz és a Jobbik, a Jobbik pedig az MSZP és a Fidesz közé igyekszik egyenlőségjelet tenni. A Fidesznek a Jobbikkal folytatott első pengeváltások után döntenie kell: vagy vállalkozik a nyílt küzdelemre, vagy vállalja a kockázatkerülés kockázatait.


Fidesz kampány: erőkultusz, finomra hangolva
 

Fidesz kampány: erőkultusz, finomra hangolva

A Fidesz kampányában az erő fogalomköre nemcsak a retorikában és szóhasználat tekintetében vált dominánssá, hanem a párt megnyilvánulásait is egyfajta finomra hangolt erőkultusz hatja át. Ez kihat a párt harcmodorára, érvrendszerére és a tartalmi mondanivalóra egyaránt. A Fidesz kommunikációjának rendezőelvét is az erős kormányzás – erős állam – erős Magyarország hármas egysége alkotja, véli Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.