A QAnon-hívők szerint kacsa a tálib hatalomátvétel
Az összeesküvés-elméletben hívő emberek úgy vélik, Biden csak el akarja terelni a figyelmet arról, hogy épp lebukik a választási csalása.
Az összeesküvés-elméletben hívő emberek úgy vélik, Biden csak el akarja terelni a figyelmet arról, hogy épp lebukik a választási csalása.
Interjút adott a VOA-nak az a 23 éves, a nevét továbbra sem vállaló afgán nő, aki a TikTokon várt ismertté a tálib hatalomátvétel után, a nők jogait siratva. Reméli, hogy a világ nem dől be a tálibok jófejkedésének, és mindenki felismeri a „már-már az Iszlám Államra hajazó” radikális folyamatokat.
A repülőteret irányító amerikaiak megakadályozták, hogy az afgánok átlépjenek a kapukon, így a gép üresen indult vissza.
Először 2019-ben ültek tárgyalóasztalhoz a semleges területként választott Szerbiában, majd még kétszer.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerda délelőtt sajtótájékoztatón számol be az afganisztáni fejleményekről. Az eseményt élőben közvetítjük.
A leghosszabb háborújába belefáradt USA mindent feladott, napok alatt összeomlott a kabuli kormány, Afganisztán urai húsz év után újra a tálibok.
Az afgán tévécsatorna alapítója szerint a tálib fél meglepően együttműködő volt.
A következő 24 órában az amerikai hadsereg azt tervezi, hogy óránként egy járatot elindít Kabulból.
Az EU külügyi főképviselője, a NATO főtitkára és több vezető európai parlamenti politikus is megszólalt a tálib hatalomátvétel kapcsán. Egy afgán újságírónő sírva kérte a sajtótájékoztatón, hogy ne ismerjék el a talibán rezsimet.
Az afgán alkotmányra hivatkozva jelentette ki Amrulla Száleh, hogy ő most az ország első számú vezetője.
Korábban Tádzsikisztán, Üzbegisztán sőt Omán is szóba került mint a Kabulból a hétvégén titokban elmenekült elnök lehetséges menedéke.
A Facebook már nemcsak a közösségi oldalon, a WhatsAppon is korlátozza a tálibok kommunikációját.
A főváros repülőterére tartókra támadtak a tálibok és a menekülők feje fölé lőttek. Egy autótolvaj fejét kátránnyal kenték be, majd falhoz állították. Egyre szörnyűbb felvételek jelennek meg a tálib erőszakról.
Több felvételt is úgy állítanak be a tévécsatornák, mintha most készültek volna. Pedig valamelyik már hónapok óta fent van a YouTube-on.
Az ifjabbik Bush elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadója, majd külügyminisztere elutasítja azokat a véleményeket, miszerint az afgán nép a tálibokat választotta.
A tálib rezsim valószínűleg nem olyan lesz, mint az Iszlám Állam, a tálibok által az elmúlt években már ellenőrzött területek mindennapjai sem olyanok voltak, mint a "kalifátusban". A tálibok ennél pragmatikusabbak – állítja Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, aki többször járt Afganisztánban, így nem csak a dolgozószobájából ismeri a térséget. Szerinte az egész nyugati koncepció azért bukott meg, mert az amerikaiak egy centralizált államot csináltak, amit Afganisztán nem bír.
A felvételek egy kabuli vidámparkban készülhettek.
Megtartották a tálibok az első sajtótájékoztatójukat, miután átvették a hatalmat Afganisztánban. A szóvivőjük szerint a nők dolgozhatnak és tanulhatnak majd, de a jogaikat a saría szerint határozzák meg. Azt tagadják, hogy az al-Káida jelen lenne az országban.
Az orosz külügyminiszter arra számít, hogy a tálibok és a többi afgán erő párbeszéde elvezet majd egy befogadó, átmeneti kormány megalakításához.