Rengeteg pénzt küld Ukrajnának a Világbank
A támogatást többek közt a közszféra béreire, nyugdíjakra költheti az oroszok által lerohant Ukrajna.
A támogatást többek közt a közszféra béreire, nyugdíjakra költheti az oroszok által lerohant Ukrajna.
A brit miniszterelnök szerint az orosz elnök alábecsülte az ukránok ellenállását, és a Nyugat egységét is. Boris Johnson egy 175 millió fontos támogatást is bejelentett Ukrajna számára.
A megtorpedózott éves támogatásnak több mint a kétszeresét költjük itthon a közmédiára.
A teqballt népszerűsítő brazil focisztár a teqballos Gattyán György pártjának népszerűsítésébe is beszállt.
Mindkét összegre ráütötték a vissza nem térítendő pecsétet is.
Az 1,7 milliárd forintos uniós támogatásból a Magyar Turisztikai Ügynökség 23 céget, illetve egyéni vállalkozót szponzorált, 630 millió forintot azonban gyakorlatilag saját alapítványának osztott vissza.
Végleg elveszett a Norvég Alap 77 milliárdja Magyarország számára, de a civil szervezeteknek így is érkezik segítség. Az Európai Bizottság új támogatási programjára kifejezetten olyan helyi NGO-k pályázhatnak, akik az európai értékek – így a demokrácia és a jogállamiság – mellett állnak ki. Ebbe pedig az Orbán-kormánynak sem lesz sok beleszólása.
900 millió forintos vissza nem térítendő EU-s támogatást kaphatott volna Magyarország gyors- és PCR-tesztek vásárlásához, amelyeket azoknak szántak, akik azért nem tudnak európai Covid-igazolványt szerezni, mert az EU-ban nem elfogadott vakcinát kaptak.
A miniszterelnök sárga csekket küld ehhez, Márki-Zayék egy weboldalán át várják a felajánlásokat.
A magyar kormány is kérhette szívességként Donald Trump volt amerikai elnök írásbeli nyilatkozatát, melyben támogatásáról biztosította Orbán Viktort. Lenne miért, hiszen a magyar kormányfő korábban is kifejezésre juttatta, hogy a trumpizmus ideológiájában látja a jövőt. Bár a Biden-adminisztráció alatt ez elsőre meglepőnek tűnhet, de az Orbán-kormány, mint mindig, most is hosszú távra tervez – Trump mobilizációját és hátországának erősödését látva nem biztos, hogy indok nélkül.
A volt amerikai elnök szerint a magyar miniszterelnök Orbán Viktor „szívből szereti hazáját, és biztonságot akar népének”.
Az átlagjövedelem alatt kereső háztartások újíthatják fel a környezetszennyező rendszereit. Akár bruttó 11,3 millió forintot is lehet igényelni vissza nem térítendő támogatásként.
Egy évtized is kevés volt a felzárkózásra.
Márki-Zay Péter az Indexnek adott interjúban beszélt arról is, milyen esetben nem ismeri el legitimnek a választási eredményt, és mi következik utána.
Egy- és ötmillió forint közötti összegre lehet pályázni.
A VIII. kerület az országban egyedüliként húszezer forintot ad a magukat beoltató rászorulóknak.
Törvényjavaslatot nyújtottak be, hogy 15-ről 25 forintra emelkedjen a kilométerenkénti költségtérítés.
Anthony Blinken amerikai külügyminiszter egységre szólította fel az ukránokat az orosz fenyegetéssel szemben.