Amikor biztosan elutasítják a kkv-k támogatását
Ahhoz, hogy egy kis- és középvállalkozás támogatást kapjon, cége minősítését be kell jelentenie a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak, ellenkező esetben visszautasítják a kérelmét.
Ahhoz, hogy egy kis- és középvállalkozás támogatást kapjon, cége minősítését be kell jelentenie a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak, ellenkező esetben visszautasítják a kérelmét.
Az európai filmipar támogatásának jövőjéről tárgyalnak a filmes szakma képviselői pénteken Brüsszelben. A nyilvános meghallgatáson az európai audiovizuális ipar támogatására létrejött MEDIA programmal szembeni igényekről vitázik a filmipar.
Összesen 6,5 milliárd forint támogatást kap több mint 200 közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú szervezet az egyes minisztériumok költségvetéséből - közölte a kormányszóvivő, a kabinet szerdai ülése után.
A mikrohitellel kombinált támogatások új elemként jelentek meg az Új Széchenyi-tervben és csökkent a támogatás-intenzitás nagysága, ugyanakkor kevesebb előleg vehető igénybe a pályázatokhoz.
Sorra kerülnek a nyilvánosság elé az Új Széchenyi Terv azon kiírásai, amelynek keretében korábbinál jóval nagyobb mértékű uniós támogatásra lehet pályázni. Kultúrális intézmények dolgozóinak képzésére 30, pedagógusokéra 100 millió forint támogatást kaphatnak az érintett intézmények.
A kormány 450 millió forinttal támogatja a Szegedi Olimpiai Központ fejlesztését - jelentette be Bohács Zsolt országgyűlési képviselő szerdán, a Maty-éri evezős- és kajak-kenu pályán tartott sajtótájékoztatón.
Rendkívül szigorú önkormányzati rendeletet hozott a tarnabodi képviselő-testület.
A képviselők keddre virradóan az áfatörvény módosításáról, a kkv-k támogatásának módosításáról valamint a nemzeti vasúti árufuvarozásról, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásáról szóló általános vitákkal fejezték be a parlament hétfőn kezdődött ülésnapját.
Az állam várhatóan átvállalja a BKV 77 milliárd forintos adósságát, és 19 milliárd forintos közvetlen támogatást is kifizet - jelentette be Tarlós István szerdán egy más témában tartott sajtótájékoztatón.
A társasági adóból összesen 20 milliárd forintot kaphat az öt látványsport - jelentette ki pénteken Szalay Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának alelnöke.
Többek között az alapvető élelmiszerek 25 százalékos általános forgalmi adókulcsának (áfa) az uniós átlagra, azaz 10 százalékra csökkentését javasolta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) legutóbbi, a hónap közepén megtartott elnökségi ülése a sertéságazat helyzetét elemezve.
Keddi határozatában a kormány 2,23 milliárd forintot biztosított a Pesti Vigadó rekonstrukciójára; a döntésnek köszönhetően az épület októberben nyílhat meg újra - közölte szerdán a Vigadó vagyonkezelője.
A minisztérium nem akarja elismerni a tavalyi árvízkárok egy részét.
Tarlós István főpolgármester hétfőn az ATV Jam című műsorában azt mondta: úgy néz ki, hogy a BKV márciusban megkapja az államtól az első "jóságinjekcióját".
A Napi Gazdaság hétfői számában azt írja: a szakiskolai ösztöndíj javított leginkább a tanulószerződési juttatás mellett a szakmunkástanulók beiratkozási arányain, egy éve 16 ezer tanulóval indult a program, ősszel már 22 ezren voltak.
Pályázati felhívást tett közzé az Agrármarketing Centrum (AMC) a kis- és középvállalkozások, valamint a családi gazdaságok számára, hogy megjelenhessenek a magyar élelmiszeripart, gasztronómiát népszerűsítő termékbemutató, szakmai illetve fogyasztói bel- és külföldi kiállításokon, rendezvényeken - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája.
A Budapesti Fesztiválzenekar alapítvány kuratóriumának elnöksége szombaton válságmegbeszélést tartott, mivel a főváros és a kulturális tárca kilátásba helyezte, hogy 75, illetve 100 millió forinttal csökkenti a BFZ támogatását.
Az Egyesült Államok több millió dollárral támogatta az egyiptomi demokratikus szervezeteket Hoszni Mubarak elnökkel szemben - írta az Aftenposten című norvég napilap pénteken a WikiLeakstől kapott információkra hivatkozva.
Hónapok óta arról hallani, hogy állami és fővárosi támogatás hiányában megszűnhet a budapesti artmozi-hálózat. A helyzet mára olyannyira bizonytalanná vált, hogy egyes művészmozik bezárása szinte borítékolható. Melyek a veszélyeztetett filmszínházak és melyek kaphatnak fővárosi támogatást?
Januártól 1100 milliárd forint pályázható az Új Széchenyi Terv keretében, a meghatározott stratégiai célok mentén - jelentette be kedden Egerben Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára.