Pécsett 153 millióval segítik a tanévkezdést
A pécsi önkormányzat az idén 153 millió forinttal segíti nyolcezer, a város intézményeibe járó általános és középiskolás diák tanulmányait a következő tanévben.
A pécsi önkormányzat az idén 153 millió forinttal segíti nyolcezer, a város intézményeibe járó általános és középiskolás diák tanulmányait a következő tanévben.
Elérheti a 45 milliárd forintot a kórházak adóssága, így a napokban köztük szétosztott 3,8 milliárd alig csökkenti a várólisták hosszát – írta a Világgazdaság csütörtökön.
Petíció indult egy kormányzati brit honlapon annak érdekében, hogy a Londonból kiindult zavargások ügyében elítéltek ne részesüljenek semmiféle állami támogatásokban.
Tarlós István főpolgármester a kormány illetékeseitől megerősítést kapott arra vonatkozóan, hogy a BKV még ebben a hónapban megkapja az ígért többlettámogatás hiányzó részét.
Atkári János, Tarlós István főpolgármester pénzügyi tanácsadója szerint ha augusztus végéig nem érkezik meg a kormány által ígért kilencmilliárd forintos extra támogatás, a BKV fizetésképtelenné válik.
Augusztustól összesen 660 millió forint többletforrásból gazdálkodhat csaknem negyven kórház, az intézmények nagy értékű, költséges műtétekre fordíthatják a pénzt, illetve a járóbeteg-ellátás keretében több beteget fogadhatnak speciális és művesekezelésen.
A fennmaradásukért küzdenek a lelkisegély-szolgálatok, mert kevés támogatást kapnak, ugyanakkor egyre nagyobb szükség lenne arra, hogy a nehéz helyzetbe jutott embereken segíteni tudjanak - írja a Magyar Nemzet.
Szeptember 1-jétől már azok a gazdálkodók is pályázhatnak támogatásokra, akik csak nemrégiben kezdek őshonos állatfajták tartásával foglalkozni. A vidékfejlesztési minisztérium ugyanis újból megnyitotta az előző kormány által 2010 januárjában lezárt rendeletet - hangzott el az MR1-Kossuth Rádió műsorában.
Az idén tavasszal fagykárt szenvedett gazdálkodók legkésőbb augusztus 19-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz a szervezet honlapján található formanyomtatványokon.
A számos Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település, de különösen a nem kormánypárti polgármester irányítása alatt állók érzik úgy az úgynevezett ÖNHIKI-lista nyilvánosságra hozatala óta, hogy "kivéreztetésükre" játszanak. Az önkormányzati normatívák központi megnyirbálása komoly működési zavarokat okoz az észak-magyarországi régióban, ezért vártak valamiféle megoldást az ÖNHIKI-támogatástól, hiába.
Számos olyan egyház szociális intézményei kerültek az ellehetetlenülés szélére, melyek nem kapták meg az államtól a kiemelt státuszt, és így július 1-től már az úgynevezett kiegészítő normatívát sem utalják nekik. Mások ugyanakkor a jelek szerint ugrásra készen állnak, hogy átvegyék tőlük az ellátást – és a pénzt is.
Több felekezet szerint drasztikusan csökkenhet a költségvetésük és a működésük is veszélybe kerülhet, ha az új egyházi törvény alapján nem kapják meg az egyházi státuszt. Az MTI által megkérdezett egyházi vezetők hangsúlyozták: többféle állami támogatástól eshetnek el, amelyek eddig nagyban segítették karitatív, szociális, oktatási tevékenységüket.
Ha egy magyar vállalkozó kínai partnerrel szeretne együttműködni, mindenképpen keresse fel őt a saját országában - szól a jó tanács. A helyi tapasztalat ugyanis elengedhetetlen. Mások a szokások, a viselkedési normák, az üzleti jogszabályi háttér viszont hasonló a magyarországihoz. Azzal, hogy Kína hazánkat szemelte ki európai logisztikai központjának, az eddigieknél is nagyobb tér nyílik a két ország vállalkozóinak üzleti kapcsolatfelvételére.
A magyar termelők idén is megkaphatják az egységes területalapú támogatások (SAPS) előlegét október második felétől; továbbá az unió Bizottsága csütörtökön döntött az általános, mind a 27 tagállamra kiterjedő közvetlen támogatások előlegfizetéséről is - tájékoztott a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken.
Közel 11 milliárd forint áll a kis- és középvállalkozások rendelkezésére az Új Széchenyi Tervben meghirdetett pályázat keretében július 1-től informatikai infrastruktúra fejlesztése - jelentette be pénteken Egerben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára.
Az LMP szerint a kormány értelmetlenül és rosszul járt el, amikor tavaly októberben több mint százmillió forintos európai uniós támogatást ítélt oda a McDonald's gyorsétteremláncnak.
A legbőkezűbben a napelemes áramtermelést támogatná az a Napi Gazdaság birtokába került javaslat, amelyet a megújuló alapon termelt áram kötelező átvételi rendszerének 2011-2012-es évi átalakításáról szól.
Öt, "megszűnés által fenyegetett" civil szervezet támogatásáról döntött Soros György Szükségalapjának magyarországi kuratóriuma csütörtökön.
Két beruházásról folytat tárgyalásokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kínai beruházókkal – írta pénteki számában a Népszabadság. Egy citromsav- és egy napelemgyártó üzem, illetve további milliárdos beruházások több ezer munkahelyet teremthetnek az ország keleti, tőkével kevésbé ellátott régiójában.
Az ötezer főnél kevesebb lakosú településeken a támogatható mikrovállalkozások körét a pálinkafőzdékre is ki fogják terjeszteni – közölte V. Német Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára egy budapesti szakmai tanácskozáson.