#törvénymódosítás




180 törvényt módosít Navarcsics ma benyújtott javaslata
 

180 törvényt módosít Navarcsics ma benyújtott javaslata

Márciusban lép hatályba az új Ptk., emiatt kell egy rakás törvényt átírni. Megváltoznak egyebek között az örökbefogadás és a művi meddővé tétel szabályai. Jogi személyiséggel ruházzák majd fel a közkereseti és a betéti társaságot. A vadgazdálkodásról szól törvényt is az új Ptk. szellemében módosítják.

MTI MTI

Öt percen belül el kell tudni érnie az ügyintézőt
 

Öt percen belül el kell tudni érnie az ügyintézőt

A fogyasztóvédelmi törvény vonatkozó módosítása alapján a telefonos ügyfélszolgáltatót működtető szolgáltatóknak egyedi azonosítószámmal kell ellátni az ügyfelekkel folytatott beszélgetéseket, amiket öt évig meg kell őrizniük. Emellett szabályozzák az élőhangos segítség "gyors" elérését is.

hvg.hu hvg.hu

Transparency: tisztul a választás, de korrupt marad a kampány
 

Transparency: tisztul a választás, de korrupt marad a kampány

Az átláthatóságért küzdő szervezet üdvözli, hogy fideszes képviselők a civilek kedvére való módosítást nyújtottak be a választási eljárási törvényhez, bár éppen a legkifogásolhatóbb elemet hagyták változatlanul: a külhoni szavazópolgárok névjegyzéke nem lesz nyilvános. A kampányfinanszírozás ügyében azonban semmilyen megnyugtató változást nem hoz a Cser-Palkovicsék által beadott módosító.

hvg.hu hvg.hu



Visszavonták a
 

Visszavonták a "legyen egyetemi tanár PhD nélkül!" módosítót

Egy Pósán László által benyújtott törvénymódosító javaslat értelmében a doktori fokozat az olimpiai 1-3. helyezéssel, valamint a Kossuth-díjjal is kiváltható lenne (lett volna) azoknál a felsőoktatási állásoknál, amelyeknél korábban feltétel volt a PhD megszerzése. Mindenki azt találgatta, Schmitt Pál vagy Mocsai Lajos járt-e a képviselő fejében. A hvg.hu-nak azt képviselő mondta: egyikük sem. A javaslatot meg visszavonta.

hvg.hu hvg.hu

Biometrikusan azonosíthatják a szurkolókat a magyar stadionokban
 

Biometrikusan azonosíthatják a szurkolókat a magyar stadionokban

111 igen szavazattal, 48 nem ellenében elfogadta a parlament azt a fideszes módosítót, mely szerint a sportrendezvény-szervezőknek - ha beléptető rendszert alkalmaznak - joguk lesz a 14 évesnél idősebb nézők képmásából, ujj- vagy vénalenyomatából, illetve íriszképéből készített úgynevezett biometrikus sablon alapján azonosítani a szurkolókat.

MTI MTI

Módosíthatnak a földtörvényen
 

Módosíthatnak a földtörvényen

A kormány tovább kívánja erősíteni a gazdák képviseleti szerveként felállításra váró helyi földbizottságokat, és az unió is kifogásolta az előírásokat, így módosulhat a földtörvény, hogy a helyi földbizottságok tagjait a települések képviselő-testületei választhassák meg.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Az utolsó pillanatban módosítanák a választási törvényt
 

Az utolsó pillanatban módosítanák a választási törvényt

Akikről a fideszesek azt gondolják, hogy rájuk fognak szavazni, azoknak könnyű szabályokat alkotnak, akikről pedig azt, hogy ellenük, azoknak a dolgát megpróbálják megnehezíteni – mondta Molnár Csaba, a DK politikusa. A baloldali pártok törvénymódosítást kezdeményeztek.

MTI MTI


Miniszteri parancsra kezdődhet a nagy műtárgyköltöztetés
 

Miniszteri parancsra kezdődhet a nagy műtárgyköltöztetés

Véget vet a Fidesz a muzeológusok akadékoskodásának, egy friss törvényjavaslat alapján a jövőben miniszteri utasításra lehet majd leakasztani a falról egy műtárgyat, és átvinni oda, ahol a kormány szerint jobb helyen van. A közvetlen előzmény, hogy az Esterházy-kastélyért felelős kormánybiztos bepanaszolta a szerinte ellenálló múzeumokat, de a módosításnak különös jelentősége lehet, ha megépül az új múzeumi negyed, és megkezdődik minden idők legnagyobb műtárgyköltöztetése.

Kovács Áron Kovács Áron

Eltűnt fiatalt futtattak: mulasztottak-e a nyomozók?
 

Eltűnt fiatalt futtattak: mulasztottak-e a nyomozók?

Több ezer eltűnt gyereket keres egy évben a rendőrség. Hogy egy-egy konkrét esetre mennyi idő, pénz, ember, energia jut, nem tudni, de elgondolkodtató az az egyik utóbbi eset, amikor egy két hónapja eltűnt lányt végül vezető beosztásban lévők nyomására kezdtek el erőteljesen keresni a rendőrök. Mire megtalálták, a lányt már prostituáltként futtaták, bekábítószerezve. A körözési eljárásokat most gyorsítják egy fejlesztés révén. Volt rendőrök a hvg.hu-nak azt mondták, ez jó dolog, de amíg a rendőr nem veti bele magát a munkába, és talpal az információkért, addig az nem sokat ér.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

Fontos változások a biztosítási tárgyú törvényekben
 

Fontos változások a biztosítási tárgyú törvényekben

Megjelent a biztosítási tárgyú törvények módosítására vonatkozó törvénytervezet a kormány honlapján. A biztosítási törvény egyik módosító szabálya megtiltja, hogy bárki kiváltsa a saját biztosítási díját azzal, hogy közvetítő tevékenységbe kezd. A jogszabály rendelkezik majd arról, hogy a biztosítóknak a saját informatikai rendszerük biztonsági kockázatelemzését legalább kétévente felül kell vizsgálniuk. A módosítást követően nem lesz kötelező, hogy a biztosító vezető orvost alkalmazzon.

MTI MTI


Itt a módosító javaslat a távolléti díj számításához
 

Itt a módosító javaslat a távolléti díj számításához

Megjelent a kormány honlapján az egyes törvényeknek a távolléti díj számításával összefüggő és egyéb célú módosításáról szóló törvénytervezet pénteken. A tervezet indoklása szerint távollét esetén a munkabér nem változik majd attól függően, hogy az adott hónapban mennyi a munkanap, és mennyi a távollét időtartama.

MTI MTI


Nem is olyan egyszerű az árfolyamgáttal!
 

Nem is olyan egyszerű az árfolyamgáttal!

Az árfolyamgátra való jelentkezés nem sokat segít, az "az én pénzem" lakossági pénzügyi portál szerint a legtöbbeket bankjuk nem együttműködő magatartása tart távol a rögzített árfolyamon való törlesztéstől.

hvg.hu hvg.hu