Luxusautókból „tüntet” Gattyán pártja Budapesten – videó
Több energiát feccöltek az autókázásba, mint az üzenetük kommunikálásába.
Több energiát feccöltek az autókázásba, mint az üzenetük kommunikálásába.
A színház egyik szponzorának olaj- és gázbefektetései ellen tiltakoztak.
Három éve ilyenkor kezdődött az SZFE hallgatóinak egyetemfoglalása, most azonban egyszerre több szervezet is kiállt a szabad oktatásért.
A cigánybűnözés szó létjogosultságát bizonygató radikálisokkal szemben Horváth Aladárék a kifejezést közösségsértőnek nevezték és rendezvényüket azzal a szlogennel hirdették meg, hogy „Mondj nemet az uszításra”.
A státusztörvény elfogadása után sem hagynak fel a tiltakozással.
Az állatok leölése ellen szólaltak fel.
Óvadék fejében távozhattak.
A bikafuttatásokat jellemzően katolikus szentek ünnepére rendezik meg, pedig korábban volt olyan pápa, aki elítélte ezeket.
Az utcai demonstrációk nem érték el céljukat, elfogadta az izraeli parlament a vitatott igazságügyi reformot.
Tudósítóink szerint csak a román rendőrök profizmusán múlott, hogy nem lett komoly balhé a magyarok és a románok között.
A hatóságok ígéretet tettek a tömegtragédiát okozó műszaki hiba azonnali elhárítására.
Pankotai szerint ugyanaz az ember fenyegethette őt meg, mint Jámbor András országgyűlési képviselőt.
A demonstrálók azt akarták elérni, hogy fújják le a zenekar három, a városba meghirdetett koncertjét.
Százhúsz járatot töröltek Belgiumban a Ryanair ír diszkont légitársaság pilótáinak sztrájkja miatt - jelentette szombaton a Belga hírügynökség.
Orbán Viktor nem a migránsoktól fél, amikor Franciaországot nevezi elrettentő példának. Az utcán elszabaduló indulatoktól fél. Jobb nem eljutni addig, hogy embereknek törniük, zúzniuk kelljen azért, hogy védve érezzék magukat, hogy hallhatóbbá tegyék a hangjukat. Vélemény.
Országszerte legalább hatan vesztették életüket az új adók miatti kormányellenes tüntetésekben Kenyában – közölték a helyi hatóságok.
Több civil szervezet is demonstrált az osztrák kancellár hivatala előtt, amikor Karl Nehammer fogadta Orbán Viktort és Aleksandar Vucicot, köztük az Omas gegen Rechts (Nagymamák a Jobboldal ellen).
Március óta semmit nem tudni Szjarhej Cihanouszkiról, akit azután fogtak el, hogy bejelentette: elindult Lukasenka ellen a 2020-as elnökválasztáson.
A Magyar Kerékpárosklub hétfőn ünnepelte volna Budapest első védett kerékpársávjait.