A tűz kellős közepén keletkezett "tűznádó" Nagy-Britanniában – videó
A „tűznádó” ugyanúgy alakul ki, mint a közönséges tornádó, de jóval veszélyesebb és ugyanakkor látványosabb is.
A „tűznádó” ugyanúgy alakul ki, mint a közönséges tornádó, de jóval veszélyesebb és ugyanakkor látványosabb is.
Harminc tűzzel küzdenek a tűzoltók az ibériai országban.
Egy ruhadarabot gyújtott meg, a lángokat már nem tudta eloltani.
Vasárnapig már legalább öten meghaltak a Kaliforniában tomboló tüzekben: egy 70 éves asszony, két - 4 és 5 éves - dédunokája és két tűzoltó vesztette életét. Tizenhét embert eltűntnek nyilvánítottak.
A családtagok egy athéni halottasházban azonosíthatják a holttesteket.
Nyolcvanegyre emelkedett a görögországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma szerdán, sok embert még eltűntként tartanak nyilván – közölte a görög tűzoltóság. A Geráneia hegyet leszámítva már mindenhol sikerült megfékezni a lángok terjedését.
A Svédországban pusztító erdőtüzek egy része olyan nehezen hozzáférhető a tűzoltók számára, hogy a hatóságok szokatlan eszközökhöz kénytelenek folyamodni.
Egy új tanulmány szerint a neandervölgyi ember már tudta, hogyan kell tűzcsiholással tüzet gyújtani.
Az épület alig pár mérföldnyire van Grenfell Towertől, ahol tavaly júniusban 72 ember halt meg a tűzben.
A körzeti megbízott rendőrök porral oltó készülékkel oltották el a tüzet Tiszasülyön az általános iskolában.
Csak tankolni akart az a két Lamborghini-tulajdonos, akik egy Huracannal és egy Gallardo Spyderrel tértek be a benzinkútra. Néhány pillanattal később már lángolt is az egyik kocsi.
Az elektromos elosztó helyiségben keletkezett tűz, megszólalt a tűzjelző berendezés. A lakókat kikísérték, senkinek sem esett baja.
A csütörtök éjjel kigyulladt ház lakói semmit sem érzékeltek a tűzből. A rendőrnek köszönhetően mindenkit sikerült biztonságba helyezni.
A lerakóban körülbelül ötezer köbméter hulladék van, annak harmada gyulladt meg.
Kétezer embert kellett kimenekíteni Colorado államban, miután egy dán férfi úgy gondolta, jó ötlet tiltott helyen tüzet rakni.
A tartálykocsiból kiömlő üzemanyag meggyulladt és a tűz átterjedt ötvenhárom másik járműre is a beszámolók szerint.
A fából készült standok pillanatok alatt lángra kaptak, a tűzoltók másfél órába telt, mire sikerült megfékezniük a tüzet.