Videó a Kőbányán kigyulladt dízelmozdonyról
Akkora volt a füst, hogy a vasúti közlekedést teljesen le kellett állítani ezen a szakaszon.
Akkora volt a füst, hogy a vasúti közlekedést teljesen le kellett állítani ezen a szakaszon.
Pembe szerencsére már jobban van.
Az erős szél miatt a tűz folyamatosan terjed, kétezer embert már evakuáltak a görög szigetről.
Három családi ház teljesen lakhatatlanná is vált.
A drónok rendkívül sok célra használhatóak, a videók magasból történő készítésétől a csomagok kiszállításán át a katonai feladatokig bevethetők, és most az Imperial College London, valamint az EMPA Research kutatói azon dolgoznak, hogy a tűzoltásban is használni lehessen őket.
Tűzoltók segítettek egy szorult helyzetbe került macskán Rákócziújfaluban.
Azt még nem tudni, hogy történt a Mester utcában a baleset.
Ugyanazok a tüzek, amelyek sötétségbe borították New Yorkot pár hete, továbbra is égnek, és valószínűleg még egy ideig égni is fognak. Jelenleg nagyjából 500 erdőtűz tombol az országban.
A Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között pótlóbusz jár.
Ugyanitt: hasznos tanácsok viharos-villámos időre és tömegből kikecmergésre.
A Belügyminisztérium helyettes államtitkára megígérte, hogy rendvédelmi dolgozó nem marad biztosítás nélkül, a tárca külső cég bevonása nélkül, maga rendezi az élet- és balesetbiztosításokat. A Magyar Rendvédelmi Kar elnöke a hvg.hu-nak azt mondta, a lényeg a részletekben lesz, ezeket majd most dolgozzák ki.
Több tízezer rendőr, tűzoltó és más rendvédelmis dolgozó, miközben akár az életét is kockáztatta, két hónapig kétségek közt volt: nem tudhatta, van-e biztosítása. Kiderült, hogy nincs, mert a biztosítás drágult, az emelt díjra pedig nem volt pénze az államnak. A Belügyminisztérium végül egy “házilagos” megoldással állt elő, amiről ma tárgyalnak a tárcánál.
Ha egy tűzoltó munka közben most sérül vagy hal meg, nem jogosult biztosítási sérelemdíjra, mivel áprilisban megszűnt a tűzoltók csoportos baleset- és életbiztosítása.
A madár megsérült, de szerencsére jó vége lett a történetnek.
Az ország más pontjain is jelentős károkat okoztak az esőzések.
Tűz keletkezett egy raktárépületben, Budapest IV. kerületében, az Elem utcában.
„Erdő szélen, folyó parton, ágat rágott, nem volt pardon!”
Az esethez nagy erőkkel vonultak a tűzoltók.
A tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, de a füst miatt a többszintes házból 40 embert kitereltek az udvarra.
Hatan pedig kórházba kerültek, egyikük állapota súlyos.