Vádat emeltek egy férfi ellen, aki online bátorított öngyilkosságra
Az ügyészség szerint az öngyilkosság gondolata már korábban kialakult a sértettben, de a vádlott kijelentése erősítette meg a szándékában.
Az ügyészség szerint az öngyilkosság gondolata már korábban kialakult a sértettben, de a vádlott kijelentése erősítette meg a szándékában.
HVG
Mostantól a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja a nyomozást az MNB gyanús ügyeiről.
HVG
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál Tiborcz Péter Sándor, a miniszterelnök vejének testvére volt annak a bírálóbizottságnak az elnöke, amely eljárt a Microsoft-licencek szabálytalannak vélt beszerzéseinél – tudta meg a HVG. Magyarországnak az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálata után – beleértve más szervek kifogásolt pályázatait is – összesen 3,3 milliárd forintnyi támogatást kellett visszafizetnie az Európai Unió büdzséjébe a Microsoft-ügy miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség csaknem hét év óta nyomoz a beszerzések miatt, vádemelés nincs, viszont a HVG információi szerint van már két gyanúsított. Tiborcz Péter azt közölte: őt csak tanúként hallgatták meg, a döntéseket nem ő hozta, az pedig az eljárás során nem merült fel, hogy meggyanúsítsák valamivel.
Pedig több feljelentés is született.
HVG
Az ügyészség valamiért a kampány heteiben nem akarta közölni, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a bennfentes kereskedelem ügyében indított nyomozást, amelyre hivatkozva a propagandamédia támadta Magyar Pétert.
HVG
Csatári Ernő a 444-től tudta meg, hogy csaknem egy hónapja nyomozás zajlik ellene. Egy magánszemély jelentette fel.
HVG
335 millió forint értékű vagyont koboztak el a határrendészektől.
MTI
Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosítás, hosszabb tartamú és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása, míg a védelem felmentés, illetve enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.
HVG
A férfi 2024 decemberében, egy IV. kerületi lakásban ölte meg a feleségét, a szlovák rendőrök tavaly júliusban fogták el Pozsonyban. Az ügyészség „hosszú börtönbüntetés” kiszabását kezdeményezte.
HVG
Tavaly ősszel megfeleződött az elnökség, miután öt tag is lemondott. Ők később a szervezet átláthatatlansága miatt az ügyészséghez fordultak, amely feljelentésként értékelte a lépést.
HVG
A budapesti férfi ittasan akarta igénybe venni a korai időpont miatt még nem közlekedő kompot. Dühbe gurult.
HVG
Azért is verte a gyerekeket, mert megkérdezték, miért bántja az anyjukat. A gyerekek védelembe vételét kezdeményezte a főügyészség.
HVG
Egy ittas férfi telefonon vitába keveredett az egyik későbbi támadóval, majd megadta, hol találják.
HVG
A férfi kétszer is lefújta a sebességmérő dobozát.
HVG
A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
HVG
Az elsőfokú ítélet szerint egymillió forint büntetést és felfüggesztett börtönt kapna a nő, aki unokatestvére élettársát akarta megöletni azért, mert a rokona párkapcsolata megromlott. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.
HVG
Az égési sérült szomszéd a feleségével és a gyerekeivel együtt segítségért kiabálva menekült ki az égő házból. A mentők és a tűzoltók kiérkezéséig a szomszéd többször összeesett, földre rogyott, de a férfi ekkor sem segített neki, inkább élő adást indított a telefonján, amelyet a rendőrség kiérkezése után is folytatott.
HVG
Első fokon a bíróság túlzónak találta az ügyészség által kiszabott büntetést, és a vádakat sem tartották megalapozottnak, ehhez képest súlyosbítana most a vádhatóság.
HVG
Az MNB novemberben már megszüntette a nyomozást Magyar Péter ellen, az ügyészség szerint az ügy még mindig „felderítési szakaszban” van.
HVG
A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
HVG