Le Figaro-tudósítás: A Magyarország és Ukrajna közti feszültség kárvallottjai a kárpátaljai magyarok
Az Ukrajnában élő magyarok életét megnehezíti a két ország közti rossz viszony, olvasható a francia lap helyszíni riportjában.
Az Ukrajnában élő magyarok életét megnehezíti a két ország közti rossz viszony, olvasható a francia lap helyszíni riportjában.
hvg360
A gigantikus, 102 méteres emlékművet még Brezsnyev adta át, az ukránok most „apró” módosítást eszközöltek rajta. Az orosz külügyminisztérium paródiába illő közleményben reagált.
hvg.hu
Háború idejére már az ókor óta hoznak szabályokat, amelyeket a modern korban az 1949-es genfi konvenciók rögzítettek, ám nem mindig tartják be azokat. Az atomfegyverek bevetését viszont semmi nem szabályozza, ám konszenzus alakult ki azok mellőzéséről az első csapás során.
A nemzetközi jog a háborúindítás lehetőségét szigorú szabályokhoz köti, amelyek egyikéhez sem tartotta magát Oroszország, okot azonban már többet is mondott, hogy miért támadta meg Ukrajnát.
Az ukrajnai nő korábban egy katonai boltban dolgozott.
hvg.hu
Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk – csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten megvizsgáljuk a várható KRESZ-változásokat és azok politikai vonzatát, tudósítóink pedig Kijevből vizsgálják a megromlott magyar-ukrán viszonyt.
hvg.hu
Mivel az ukránok ukrán felségvizeken támadnak, az akciók teljesen törvényesek.
MTI
A vecsési evangélikus gyülekezet civil szervezetét, a Sátor Egyesületet azért hozták létre, hogy hitétől függetlenül bárki csatlakozni tudjon egy olyan helyi közösséghez, amely tenni akar a társadalomért. Az egyesület a háború kitörése óta ukrajnai menekülteket is támogat: családokat fogadott be, és gondoskodik többek között a menekült gyerekek taníttatásáról. A tanodán kívül a gyerekek színjátszó, hangszeres, kézműves és tankerti foglalkozásokon vesznek részt, a felnőttek számára pedig mentálhigiénés konzultációkat biztosítanak. Mindent megtesznek a sikeres integrációért. A kezdeményezés hátteréről és a közös mindennapokról a szervezet vezetőjét, Heinemann Ildikót kérdeztük.
United Way
A volt amerikai elnök ügye megkérdőjelezi a politikus hamis valóságképét is, állítja a Guardian kommentárja. A Wizz Air lemaradt a vetélytársai mögött, írja elemzésében a The Times. Egy angol katonai szakértő szerint hatalmas a tét, miután kezd eredményes lenni az ukrán ellentámadás. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
Végig kell vinni a Trump elleni eljárást, írja a Financial Times. Az Osztrák Néppárt EP-frakcióvezetője szerint meg kell engedni Magyarországnak, hogy a következő év második felében ellássa a soros uniós elnökséget. Az izraeli kormány a populista magyar és lengyel utat követné, mondja a Die Zeit. A The Times szerint Európának készen kell állnia az Ukrajnának nyújtott segítség fokozására. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
Novák Katalin kevés lesz ahhoz, hogy fordulat álljon be a magyar–ukrán viszonyban, pláne ha az államfő nem érti meg, hol illik kezdeni egy látogatást – mondták tudósítónknak Kijevben.
Németh András-Veres Viktor (fotó)
A herszoni templomot is találat érte, többen megsérültek.
hvg.hu
A szuverenitás akkor nyilvánul meg igazán, ha az ember hajlandó nagy árat fizetni a szabadságáért – mondta a HVG-nek Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó. Véleménye szerint Orbán Viktor nem érti, mi történik a világban és különösen a most is zajló háborúban, ennek pedig az a következménye, hogy nyilatkozataival rombolja a közös európai értékeket. Podoljak szerint Orbán semmiképpen sem tekinthető globális politikai szereplőnek, így nincs hatása a nemzetközi politikai folyamatokra.
Egy ukrán tisztségviselő szerint Oroszország a hadifoglyok körüli kavarással "a kárpátaljai régiót akarja destabilizálni".
hvg.hu
Ingyenes étkezéssel és kedvező áron való lakhatással kecsegtetik munkavállalóikat a cseh és lengyel hadianyaggyárak, amelyek megfeszített tempóban igyekeznek termelni az ukrán háborús gépezet számára, csakhogy ehhez dolgozók is kellenek, méghozzá sok.
hvg.hu
Egyelőre úgy néz ki, hogy semmit, mivel bejutott.
hvg.hu
A Külügyminisztérium államtitkára szerint még "folyamatban van" a nagykövet agrément-kérelmének értékelése.
hvg.hu
Az EU első, melegségét nyíltan vállaló államfője a lett Edgars Rinkevics, aki egyértelműen kiáll Ukrajna mellett az oroszokkal vívott háborúban.
HVG