#Ukrajna










Ezért volt történelmi a NATO madridi csúcstalálkozója

Elhárult a Svédország és Finnország felvételét akadályozó török vétó veszélye, sokszorosára nő a közvetlen NATO-parancsnokság alatt lévő gyorsreagálású erők létszáma, s elfogadták a szervezet új stratégiai koncepcióját. Utóbbi Oroszországot komoly és közvetlen fenyegetésként, Kínát pedig a nyugati értékeket és érdekeket veszélyeztető kihívásként határozta meg. Az is fontos változás, hogy az észak-atlanti szövetség a csendes-óceáni térségben is komolyabb szerepre törekszik.









A G7 szerint lenne megoldás arra, hogy csökkenjen az élelmiszerválság

A világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport (G7) felszólította a jelentős élelmiszerkészletekkel rendelkező országokat és vállalatokat, hogy korlátozások és piaci torzítások nélkül segítsenek enyhíteni az élelmiszerhiányt – derült ki a G7 németországi csúcstalálkozójának keddi zárónyilatkozatából.



Macron oroszul ítélte el a kremencsuki támadást, Medvegyev harmadik világháborúval fenyegetőzik – a háború keddi fejleményei

Szörnyűségnek nevezte oroszul írt tweetjében Emmanuel Macron francia államfő a kremencsuki pláza ellen elkövetett orosz támadást, majd együttérzéséről biztosította az áldozatok családtagjait. Ha egy NATO-tagállam betenné a lábát a Krímre az háborút jelentene az egész észak-atlanti szövetséggel – mondta a volt orosz államfő.