Kiadta a NASA, milyen hang lehet a világűrben – itt meghallgathatja
A NASA három olyan videót is feltöltött a YouTube-csatornájára, melyben egy-egy űrobjektum szonifikációja hallható. Érdemes mindegyiket lekattintani.
A NASA három olyan videót is feltöltött a YouTube-csatornájára, melyben egy-egy űrobjektum szonifikációja hallható. Érdemes mindegyiket lekattintani.
hvg.hu
A NASA kutatói a Juno űrszonda adatait feldolgozva arra jutottak, hogy a Jupiter körüli ionizált részecskék hidrogénné és oxigénné bontják a jeges Europa hold jégpáncélját.
hvg.hu
Míg a NASA a SpaceX-re támaszkodik az újrahasználható rakéták terén, a kínai űrtudományi vállalat maga fejleszt ilyen – és tesztelheti is őket hamarosan.
hvg.hu
Ha meglesz a hatósági jóváhagyás, egy hét múlva megtörténhet a SpaceX Starship harmadik tesztrepülése. A Csillaghajó már a helyén várja az indítást.
hvg.hu
Egy nemrég megjelent tudományos publikációban arról értekeznek a szerzők, hogy a szimulációk alapján 2,8 millió évvel ezelőtt egy idegen csillag robogott el a Naprendszer mellett. A jövőben is történni fog hasonló.
hvg.hu
Japán kutatók szerint a Mars ősi légkörében formaldehid keletkezhetett, ami aztán a vizekbe bekerülve létrehozhatta az élethez szükséges RNS-t.
hvg.hu
Beköszöntött az éjszaka a Hold azon részén, ahová nemrég szállt le az Odysseus nevű amerikai űreszköz. Kérdéses, hogy túléli-e a következő heteket.
hvg.hu
A Varda Space mini űrlaboratóriumát sikerült visszahozni a Földre, bár nem volt benne sok köszönet.
A városi legendával ellentétben a NASA nem költött több millió dollárt az űrtoll kifejlesztésére. A ceruza használata pedig sokkal kevésbé praktikus az űrben, mint azt elsőre gondolná az ember.
hvg.hu
A NASA New Horizons űrszondája ott észlelt nagyobb mennyiségű port a Naprendszer szélén lévő Kuiper-övben, ahol minden eddigi számítás szerint nem kellene lennie.
hvg.hu
Több fotót és egy videót is közreadott a Space Perspective nevű vállalat arról új űrkapszulájáról, amely már jövőre utasokat szállíthat a világűr kapujába.
hvg.hu
Amerikai kutatók kiszűrték azoknak a potenciális helyeknek a 78 százalékát, ahol a Naprendszer rejtélyes, kilencedik bolygóját kell keresni.
hvg.hu
Ausztrál tudósok szerint a J0529-4351 kódjelű objektum 300–500 billiószor fényesebb lehet, mint a Nap, és minden nap elfogyaszt egy akkora csillagot, mint a miénk.
hvg.hu
Néhány hete végezték el amerikai kutatók azt a tesztet, amely során a Földön lévő orvosok irányítottak egy sebészrobotot, ami a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén volt.
hvg.hu
Kína egy multifunkciós, 100 kilogrammos robotot küldene a Holdra valamikor 2028-ban. A gépezet jó munkásemberként a holdbéli porból és kőzetből készítene téglát egy leendő holdbázishoz.
hvg.hu
Kaliforniai mérnökök fejlesztése úgy demokratizálhatja az energiához való hozzáférést, mint ahogy a műholdak által a Föld bármely pontján elérhetővé tett internet teszi az információval.
hvg.hu
Hónapokon át tartó próbálkozás után végre engedélyt kapott a Varda Space arra, hogy visszahozza a Földre az első űrgyárát.
hvg.hu
A NASA kutatói szerint az alig 400 millió éves HD 63433 d egyik felén állandó lehet a lávafolyam.
hvg.hu
A NASA Voyager–1 űrszondája három hónapja kezdett el értelmetlen adatokat küldeni a Földre. A hiba megtalálása sem volt egyszerű, javítása még bonyolultabb. Az sem biztos, hogy valaha sikerül.
hvg.hu
Komoly történelme lehet a Bennu aszteroidának, az elemzések egy ősi óceánvilág nyomaira utalnak a NASA missziója során nyert mintákban.
hvg.hu