Légi ipari aggályok miatt akarta lassítani az 5G bevezetését az amerikai kormány, de nem járt sikerrel
Az amerikai kormány az 5G bevezetésének elhalasztását kérte a telekommunikációs vállalatoktól, ám a kérvényt az AT&T és a Verizon is elutasította.
Az amerikai kormány az 5G bevezetésének elhalasztását kérte a telekommunikációs vállalatoktól, ám a kérvényt az AT&T és a Verizon is elutasította.
hvg.hu
Diktátorfiókából országa megkérdőjelezhetetlen hatalmú vezetőjévé vált Észak-Koreában Kim Dzsong Un, aki semmit sem engedett a személyi kultusz színezte brutális elnyomásból.
Nagy Gábor
Lassan halad, ha egyáltalán halad az Egyesült Államok és Oroszország kibékülése, Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök egyórás telefonbeszélgetése során is több volt a fenyegetés, mint a közeledésre utaló jel. A világ január közepére figyel, amikor három fontos találkozó is lesz Moszkva és a Nyugat képviselői között.
Az amerikai nő annak ellenére adott pozitív mintát, hogy állítása szerint utazása előtt többször is teszteltette magát.
hvg.hu
Az amerikai és az orosz elnök 50 percet beszéltek telefonon.
MTI
Londoni pénzügyi elemzők szerint Kína a korábban vártnál lassabban, az amerikai gazdaság viszont gyorsabban lábal ki a koronavírus-világjárvány sokkjából. A magyar gazdaság stabilan az 56. a világranglistán.
MTI
Az Egyesült Államokban a koronavírus omikron variánsa miatt a fertőzöttek száma meghaladja a delta mutáció nyári hulláma idején mért csúcsértéket, szombaton a járványügyi helyzet nyomán ismét légi járatok százait kellett törölni.
MTI
Egy amerikai bíróság arra kötelezte David Sturridge-et, a Liverpool egykori csatárát, hogy fizessen ki harmincezer dollárt annak a rappernek, aki megtalálta elveszett kutyáját.
hvg.hu
Az Egyesült Államok arrogánsan viselkedett a hidegháborút követően - jelentette ki Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke, korábbi kommunista pártfőtitkár.
MTI
Moszkva nem akarja megtámadni Ukrajnát, de nem ad garanciát arra, hogy nem indít offenzívát keleti szomszédja ellen, az Oroszország és a Nyugat közötti viszony megromlásáért a NATO felelős, a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij bűnöző, a független civil szervezeteket pedig nem nyomják el – ezek a fő üzenetei Vlagyimir Putyin orosz államfő szokásos év végi maratoni sajtótájékoztatójának. Arról nem beszélt, hogy akar-e indulni a 2024-es államfőválasztáson.
Alaposan felforgatták az iszlám térséget az utóbbi fél évszázad agresszív modernizációs kísérletei. A konfliktusok újabbakat szültek, a külföldi hatalmak beavatkozásai kudarcot vallottak.
Trump inkább jár pereskedni, minthogy vallomást tegyen cége ügyében.
hvg.hu
Leonyid Brezsnyev idejében a szovjet kommunista párt politikai bizottsága tagjainak medián életkora 71 év volt, ez az USA-t most irányító politikusoknál 76 év. Amerikában az évtizedekig tartó pályafutás bele van kódolva a rendszerbe.
Nagy Gábor
Elnapolták a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás felélesztését célzó, Bécsben zajló tárgyalásokat.
MTI
Eddig majdnem négyezer katona tagadta meg a koronavírus elleni oltás felvételét előíró parancsot.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az amerikai kormány bejelentette, újabb szankciókat vet ki kínai biotechnológiai és biztonságtechnikai cégekre, valamint kormányhivatalokra a Hszincsiang tartománybeli ujgur kisebbség emberi jogainak vélt megsértése miatt.
MTI
Egyre több kisebb jövedelmű amerikai érzi meg az árak emelkedését.
hvg.hu
Fél évszázad óta a legnagyobb veszélybe került az abortusz liberális szabályozása az Egyesült Államokban, ahol felizzottak az indulatok, és velük a politikai küzdelem.
Nagy Gábor
Fokozatosan nő az ukrán határ térségébe vezényelt orosz katonák létszáma, több forrás szerint már a jövő év elején megindulhat egy Ukrajna elleni offenzíva. Oroszország biztonsági garanciákat követel, a NATO figyelmeztet, de csak félszívvel. Joe Biden és Vlagyimir Putyin videókonferenciája tisztázta, hogy Ukrajna nem számíthat amerikai katonai segítségre, Oroszország viszont biztos lehet a példátlan szankciókban, ha megtámadja a szomszédját.
Republikánus oldalról messze nem olyan magas az elutasítottság. A Biden-szavazók több mint egyharmada még barátkozni sem barátkozna trumpistákkal.
hvg.hu